A férfi, akinek nevét...

A férfi, akinek nevét
óvatos biccentéssel tűzöm fel homlokomra,
valójában állat.
Előttem áll, ül, kávét iszik,
szaga felém áramlik, körül ölel.
Hangja véremet iramítja.
Nézem kezét, ujjait, körmét -
észreveszi, s az arcom kármin.
Lophatnékom támad - nem merem.
Némán nézem homlokán az anyajegyet; -
azon tűnődök, kinek szegheti le fejét egy Isten?
Hát persze: gyereknek, kutyának, ebédnek, nagymosásnak,
s megannyi hétköznapi, aprólékos tettnek,
s egy asszonynak, aki már nagyon rég nem biccent előtte
vagy sohasem biccentett.
De valamiért mégis
ott az az anyajegy homlokán,
amitől nem hallom, amit súg,
pedig ilyen közelről a szavakat
nagyon, de nagyon hangosan mondja.

2017. 04. 09.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-04-13 11:27:08
Utolsó módosítás ideje: 2017-04-13 11:27:08