walzer


Szar ez már fiam, nem tél, ne gyere templomba,
vagy legalább gombold ki magadon a kétségbeesést,
a padok között szentek izzadnak,
hat-hétszáz fiú apja figyeli a sarokból
a reszketeg kezek monotóniáját,
befalazták a kályhacsövet is,
én mondom, nincs kegyelem az elhantoltak között.

A Szőke atya,
aki a sekrestyében mérte a bort,
mielőtt kihajózott a szerencsétlenségbe,
még bálnákat fogatott az istenfélőkkel,
és sűrűszövésű árnyakat húzott át
a domboldalon,
persely csörgedezett mellkasában.  

Fiam, hová ástad anyádat?

Már a második nyárfa alatt futunk körbe,
míg kiszállnak szívünkből a létigék,
az árokból a régi szomszéd szakad fel,
tüdejébe vörös párát tömött a fagy,
az apja kovács volt, méterárus, ősz
és hadászati tudósító,
a gyerekei egymást ették,
míg a pap lefordított teknőn
prédikált a teremtésről a nyárikonyha előtt.

A halálod nem lesz hiábavaló,
nyugtatgatott minidig anyám,
kinek mosolya apályos tengerként húzódott
vissza ínyére, és nem hagyott maga után
csak átnedvesedett, süppedős arccsontokat.

Róka sátánkodik a csirkeólaknál.

Fregattorrú az én babám, hej,
kiszorítja magából a vizet a harmatos fűre,
mielőtt megcsókolna,
mást nem karolt, azt mondja, miközben
magához öleli a templomfalat,
és elnyögi, hogy a létezés nyelvtanában
is az igék basznak először,
fahéj szemeiben felgyűlnek a könnyek,
szájához emeli a flakont, míg mögötte
kifényesedett heréken megcsillannak
a holnap  jelzőfényei.


Levedlett galagonyabokrok alatt nyugszik
az elmúlás, és a füst, az ellegelt mező,
mind-mind kollaborálnak,
villanypóznákhoz kötött apám,
ilyen ez, kérdem én,
nincs már mit cipelni, terheinket
bevámolták, karvalyképp szál fel a pára
a víztükörről, most világossá válik minden,
és te mégsem tördeled
eleget a kezeidet, csak kikelsz a porból
és újra jársz.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-11-29 09:49:20
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-29 09:57:45