Ebéd

Addig eszünk egymásból,
amíg életben nem maradunk.
Létfontosságú szerveket
és tevékeny végtagot hagyunk.

Fent nem fogják tudni,
miben haltunk meg.

Nem érzem.
Szörnyű perszóna lehetsz,
ha sétálsz a szívemen.

Csonkolt ujjaimról
húzom le a lábtyűt.

Ereimből húzom ki
az alvadt vért, mint
hernyóból a selymet.

Bőrödben töröm
darabokra a csontjaid.

Magadba roskadsz,
vagyis magadon
kívülre kerülsz.

Határaid egymással
érintkeznek, melyeknek
szellemáteresztő
képessége nő.

Vonszolja magával
korlátait, majd végleg
kivetkőzik magából.

Leveted magad róla,
mert testté szilárdul.

A vértócsában
mindig középre
talál a
csepplövedék.

Ezt a haláltust húzza
a zenekar az ebédhez.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-06-10 19:33:11
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-10 19:33:11