Szerettem egy rongybabát

Foszladozó karjával átölel.
Tudja, hogy a papírdoboz várja.
Nem fél az úttól. Rám kacsint árva
gombszemével - mennyi titok önt el!

Csodálom most is őt. Utoljára.
Rajta nem, sosem fogott a világ.
Ismerek testén minden kis hibát,
miért, akkor olcsóbb volt az ára.

Nem zokogott a szoba sarkába'.
Nem szakadt ócska rongyként a szíve.
Magány Sóhajföldre sosem vitte.
Mint most, egyszerre volt király s árva.

S én utálom őt ezért. Utálom.
Mosolyog. Örökre. Ő 'csak' szeret.
Téphetek rajta rongylábat, kezet.
Benne nem tombol lidérces álom.

Egy isten ő, oly' nagy a hatalma.
Nézésével: bánt, vigasztal, gyógyít.
Nem a világ. Az ember változik:
Közönnyé hűl minden új parazsa.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-08-18 12:24:49
Utolsó módosítás ideje: 2012-08-18 12:24:49