Parézis
Ágyat nyomó béna tagok,
Ajkat lezáró némaság,
Suhanó fehér alakok,
Kórtermi nyögés, suttogás.
Ezerszer átélt emlékek,
Még el nem felejtett napok,
El-elmaradó vendégek,
S lemondó, széttárt karok.
Kedvére való, amit lát,
Vigyorog az örök éj árnya:
Ezt itt hagyom, mert jobb odaát,
Viszek ma mást, aki nem várja.
Még jó, hogy így iparkodik,
Mert a kertből az ablakon át,
Titokban belopakodik,
A mindig kíváncsi napsugár.
Utánanéz egy gombszemű,
Kotta nélküli énekes.
Az égen, pedig újabb mű:
Megunhatatlan, érdekes.
Míg földi pokolra ítélve,
A rab test a halált próbálja,
Gondolat szárnyal szabad égbe,
S a szem tündérországot látja.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.