Búcsú a XX. századtól
Ugyanúgy végzi, mint bármelyik év:
egy másodperc alatt.
Örömünkben önfeledten
emelgetjük a poharat.
akár a szenvedés, olyan
végtelen az öröm,
pedig nem történik más:
egy aggastyán elköszön.
Tizenkét éves volt,
amikor apám született.
Tizennégy évesen
már ölt,
és kezéből a kés ki sem esett:
most is szorítja halott-mereven.
Az embertelenség századában
elménk éppúgy kificamodhatott,
mint a testünk,
nem voltunk jók magunkhoz,
így másokat sem szerethettünk,
szegények voltunk,
de nem ostobák,
bitang eszmék kárvallottjai:
nem leltük a hazát.
A magunk baklövéseit
tapasztalatnak neveztük,
azt hittük, amit nem mondunk ki,
azt később nem kell megmagyarázni,
ki akartuk inni a tengert,
pedig csak úszni kellett volna
megtanulni benne.
Jöjjön a huszonegyedik,
kezdődjön újabb ezer év!
Mint Krisztus, megfeszülhetünk,
de az, mint tudjuk, nem elég.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-12-29 15:47:46
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-29 15:47:46
