Sima tájakon majd

Kíváncsi szemmel várom a titkod,
világ!
Nekem nem adtad magad
úgy, ahogy kétségbe esve
kiált
érted minden szenvedô,
Hát segíts, hogy el ne hagyjalak.
Sugárutakon mászik a harag,
és szívremegve bújik hozzád, ami megmarad,
hogy el ne sírd magad.

Hogy hagyd kicsit el magad.

Szaladjon melleted el,
mi neked ütközött volna,
rohanjon üres halmokba,
minden, mi volt szép.

ha nincs, ha sosincs elég.

(Sima tájakon barangol majd
színtelen zászlóval az ember
nem füstöl már a fekete föld,
csak az emléke gúnyos heggel
tapad minden szájra és szemre.
Homályosítson inkább szívdobogás-ütemre
véred;
ha úgysincs mit látnod már, véged.)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.