Tamási József : Szuhakálló City Blues

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 1 napja
Farkas György 1 napja
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 2 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 11 napja
Duma György 11 napja
DOKK_FAQ 12 napja
Csombor Blanka 15 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 17 napja
Zsigmond Eszter 20 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 18 perce
A fény nem publikus 49 perce
Bátai Tibor 1 órája
az univerzum szélén 1 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 2 órája
Jószándékú párbeszélgetés 4 órája
Ötvös Németh Edit naplója 19 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 20 órája
Gyurcsi 1 napja
A vádlottak padján 1 napja
Hetedíziglen 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Tamási József
Szuhakálló City Blues

Az élet nehéz
Fecskék cikáznak a házak körül
Sarat kutatva
Fészeképítéshez

Az Én Világom
És egy másik Ember Világa
Sokszor nem összeegyeztethető
Mert különbözőek

Igazam van
Addig a pontig
Ameddig ezt meg nem állapítom
Aztán keresnem kell egy másik igazságot
Mert az élet már csak ilyen

Amit a szemem lát Én vagyok
Amit a fülem hall Én vagyok
Amit a bőröm érez Én vagyok
Amit gondolok Én vagyok
Amit cselekszem Én vagyok
Minden Én vagyok
Nem tudok elbújni Önmagam elől

Az Út amely nem jelent szenvedést és fájdalmat
És örömöt és boldogságot ugyan abban az időben
Az nem is Út
Hanem valami más
Amellyel becsapjuk a bennünk élő Isteneket

Ha nem beszélsz az állatokhoz
Ha nem beszélsz a növényekhez
És nem hallgatod meg őket
Akkor nem érted meg a Mindenséget Mozgató
Lényeget

A leghatalmasabb hegy is csak
Az emberi szem számára láthatatlanul apró
Valamik egymásba kapaszkodó
Tömegéből áll már évezredek óta




Nincs Első és Utolsó
Nincs Lent és nincs fent
Csak a Végtelen van
Ahol Minden az, Ami
Számokkal le nem írható
Szavakkal el nem mondható
Gondolatokkal meg nem érthető
Mást nem tehetsz
Mind hogy elfogadod azt, hogy Létezik
Úgy ahogy van

Szép nyugodt nyári este
Macskám bogarakra vadászik
A kerti lámpafényében

Sötét fellegek járnak
Ki meg be álmomba
Fűszálak közt varangy mászik

Manapság minden bizonytalan –
A virág kelyhe hangyát zárt magába

Pók hálóján igazgyöngyök – sírt az ég álmában

Nem tudom
Igazából milyen vagyok
Néha teljesen kétségbeesek attól
Amit mondok
Amit cselekszem
Amit gondolok
Azt hiszem
A Legmélyebb Gonoszság ugyan úgy jelen van Bennem
Mint a Legönzetlenebb Jóság

Én a meztelen ember
Negyvennégy évesen
Tele buja vágyakkal
És adósággal
Magam és a világgal szemben
Ebben a fülledt nyári éjben is egyedül
Vallok a papírnak
Az önvádam nagyobb-e
Vagy az önimádatom

Tele van az ég madarakkal
Egyedül vagyok ebben a nagyvilágban
Bánatomat szórom két marokkal

Minden Vég után van Valami.

Nem voltam
Nem vagyok
Létezésem illúzió
Elégtem, mint a szó a papírlapon

Számtalan halálom volt már
Most is ott futok a hegyen
Ahol pokol tüze ég
És ennek a borzasztó, gyönyörű világnak súlya rám szakad

Kevés már az erőm, öreg vagyok
Minden egyes lépésem szenvedés ezen
A kanyargó, girbe-görbe, fájdalmas-szép úton
Amit életemnek hívok

Minden jobb ennél
Fájdalom fojtotta meg eleven lelkemet
Elhagytalak, de Nálad maradtak gondolataim
Aki itt van most, az csak test, milliárdnyi lüktető,
Kínlódó sejt
Befelé sírok, mint a bolondok
Ott üvöltök belül és tépem szét magamat
Eszelősen szaggatom le izmaimat csontjaimról
Fogaimmal marcangolom inaimat, az idegeket
Hogy fájjon, hogy meghaljak,
Aztán egyenként zúzom szét csontjaimat
Szakítom szét az ereimet, a szívemet, az agyamat és fröccsen a vér,
A vizelet, a széklet szanaszét
Nincsen már egyetlen ép porcikám, mindenem összetiporva, összetaposva
Vonaglik a nedveimtől sikamlós sárban
De még midig létezem, nem tudom elpusztítani magam
Együtt kell élem ezzel elviselhetetlen, darabokra hullott
De együvé tartozó, őrjítő kínhalmazzal

Ott voltam én
Fák csúcsán a fény
Vízcseppekben a ragyogás
A szivárványszínek
Erős voltam és bátor
Mint éjben az Istenek
Most ott bolyongok poklok mélyén bután
Mint a gyilkosok
Erdőm leégett
Elpusztultak a büszke, égbetörő, buja-zöld cédrusok






Nem félek erre járni
Háznyi sziklák között
Amerre se út, se ösvény nem vezet
Ahol a vadon ráborul a kiszáradt patak medrére
Ismeretlen virágokat és mohával benőtt, korhadó fatörzseket átlépve
Izzadságtól csatakos ruhában, összecsikarva török előre
Hol a fényben, hol az árnyékban
Bogarak felhőjével fejem fölött
És kitéphetetlen magánnyal a lelkemben

Hallgasd ezt a nagy és nehéz csendet
Ahogy rátelepszik a mozdulatlanságba dermedt színekre
Ez a valóságom most
A Megváltozhatatlan
És a világ egyik felének ott a világ másik fele
Csak én maradtam egyedül ezen a nehéz-szép úton

Bömböl az ég
Mélykék felhők tornyosulnak a hegyek fölé amerre tartok
Öregen, fáradtan, minden magányok legnagyobbikával a vállamon
Futok bele a viharba
A kavargó mindenség szív magához, hogy megtisztítson dühével
Én vagyok most itt az egyetlen élő ember
Becsapottan, kitaszítva a Végtelen időben és Térben
Együtt tombol a lelkem a széllel

Úgy sírok, mint egy gyermek
Ha őszinteségéért szidást kap
És én is a halált akarom
Mint ő, begubózva önmagamba
És eltaszítok mindenkit, aki vigasztalna
A végtelenségig fokozva elhagyatottságomat

Vidám voltam, mint egy csikó
Mindent megnéztem kíváncsi, izgatott szemeimmel
Mindent megízleltem, megszagoltam, megharaptam
És ficánkoltam a boldogságtól, vékony lábaimon, órákon át
Most meg, mint egy féreg
Mászom a föld alatt, hideg, nyirkos járataiban a magánynak
Vakon, süketen és betegen az önzéstől és a kétségbeeséstől










Itt kavarog bennem minden, amit kaptam tőled
Az összes mosolyod, nevetésed, a szavaid, az ölelésed, a csókjaid,
A simogatásod, a bőröd illata, buja öled édes íze, érzéki kínjaid, kitárulkozásod,
A hazugságaid, a titkaid, a félelmeid, az életed: itt vajúdik bennem.
Ilyen fájdalmas – szép minden születés,
Így leszek igazából ember Teáltalad talán.


Órákig virrasztottam
Figyelve az éjszaka neszeit
A csillagokat az égen és a város fényeit
Ahogy összeolvadnak
Messze, távol, ahol álomra hajtod fejed
Én még soha nem voltam ilyen közel hozzád, mint most
Így őrizve álmodat
Vigyázva a sötétség ösvényeit
A lopakodó rémeket erős kezeimmel taszítom le trónusukról és küldöm el
Mert alszik szomorú, elhagyott, gyönyörű-szép Kedvesem

Mint egy kutya olyan leszek
Odaheverek lábaid elé
Várom, hogy simogass
Amíg alszol
Őrzöm kertedet
Lesem a holdat
Ebéded maradékával is beérem
Szemem hűségesen rád szegezem
Ha elzavarsz, megütsz, akkor is megvédelek halálomig






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.



Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-29 13:11   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 12:40   Napló: A fény nem publikus
2024-03-29 12:28   Napló: Bátai Tibor
2024-03-29 11:52   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 11:45   Napló: az univerzum szélén
2024-03-29 11:42   Napló: Minimal Planet
2024-03-29 11:12   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 11:07   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-29 10:35   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus