zord szél zilál apró zsigereitől fosztott
üszkösödött ereket a nagy gerinc tetején
amint táplálnak hamuszínű húst a fakón
világló agy hűsen vakító árnyékában
ropogó csigolyákon menetelve nyaldossa
cipőmet a csontlemezek alól feltörő fekete vér
magányban szédülök ez éji testben
elhalt ereket markolva pulzust keresek