Valahol...
S létbe vetült, anyag halom.
Szállva tudattalan, hanyatlóan.
Valahol, hol lebeg a karom.
Mint, ki álmodó átkozóan.
S mint felhők közt a felhő.
Csak taszított a motor engem.
Mégis más, szakadék egyre mélyedő.
Hova hullik, a lét megemésztetlen.
Állok a csorda közepén,
Ki mint szellem, láthatatlan.
Érzés a magány, mintha vén.
Bárány, ki fekete táplálhatatlan.
S miből lettem, nem találom.
Nem kellek neki, hisz ez fölösleges.
A szeretet csak kósza álom,
Mert az szív deres-jeges.
Erő, akarat, tettek hiába.
Ilyenné lettem véremnek hála.
S létbe vetült anyag halom.
Már semmi sem keresztez utamon.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.