Csütörtök van.
Másodpercek telnek el,
amíg végigfut a döbbenet.
Az egész testem beleremeg.
Hideget érzek, az ő keze
a víz lassan a fejem fölé ér,
lábaim kőből.
Nyögdécselve, zörögve
fel-fel tűnik előttem.
Kétségek között őrlődve szállok.
Az óra mutatója lassan kúszik a számlapon
Leteszem a könyvet, nem bírom
tovább.
Ahogy a nap lassan
kúszik lefelé az égen
Én vagyok középen,
a bolygó pedig
sodródik visszafelé