Szerelem
Ül egy járdaszélen. Vár.
Hogy megleli végül, sosem hitte.
Álmodta csak a házat, sokszor,
lejtős utcában, vízparton talán,
hogy megtalálja, hogy belép,
a zsalukat körben kitárja,
porszemek táncát a szélben,
s kereste azontúl, mindenütt.
Kereste azontúl mindenütt,
falvakban, fővárosokban,
járta a szokásos utakat.
Szépséges hidakat látott,
hófödte mezőket, tornyokat,
koszos bérházakat látott.
Egy este, egy lejtős utcában,
hogy maga sem várta, meglelte.
Maga sem várta, meglelte,
s fél most benyitni mégis.
Kapuban ácsorog, körbejár,
ablakon benézeget, fél,
messzebb megy, közelebb, messzebb.
Fél, hogy majd nem Te nyitsz
ajtót, vagy ajtót nyitsz,
s nem ismered fel mégsem.
Leül végül a járdaszegélyre,
szemben, az utca túloldalán.
Ül a járdaszélen. Vár.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
