Utószó
Olvadj el, folyasd szét mindened,
hömpölyögj, csorogj le a szék lábain,
vagy cseppekben hullj a padlóra,
szivárogj a parketta résein át
a már rég nyirkos falakba, s a falon át,
az ereszből a rút, ős-fekete talajba,
Majd merülj a föld alatti folyók
hideg sodrásába,
s ott kapálózz, hadonássz, kiabálj!
hosszan és értelmetlenül,
hogy végül,
az irdatlan örvénybe érve
magad köré tekerd
egyetlen, forró múltadat.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.