Amortizáció
Ismeretlen arcot vágsz
ha nem hallod lépteim
sajátos vágtató zaját:
mindennapi neszeink
emlékeztetnek még ránk.
Ha rámnézel
már nem jútok eszedbe
ha szólsz hozzám
már nem hallok semmit belőle
ha elalszunk
már nem egy párnán almodunk-
egykedvűen múlunk el egymásból.
Reggel felnemébredt
robajjal fözöm meg a
a mindennapi kávét,
te csendben megvárod
mig ébredésem elcsitul-
papucsod unottan rámköszön.
Nem szólunk semmit,
tudjuk már kik vagyunk
és hány kanál cukorral
édesitjük közös életünk.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.