NAPLÓK: Pálóczi: Nyomolvasó napló Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 06:07 Összes olvasás: 42785| 108. | [tulajdonos]: Pálóczi: Nyomolvasó napló | 2007-07-05 05:48 | Kedves naplóm! Bocsáss meg azoknak, akik feltartottak teendőimben és ezért csak egy hetes késéssel írhatok az APA CUKA Klubban tartott Payer Imre felolvasó estről. A műsort Novák Valentin vezette. Jó sokan összejöttek - találkoztam Nyulacskával is -, de életemben először elkísért az a 17 éves fiú, aki állandóan az én borotvámat használja ((vagy én az övét?) és aki miatt életem legnagyobb szerelmét hagytam el). Szóval a fiam. Akivel a felolvasó est után az Angelika kávéház kerthelyiségébe siettünk, ahol Petőcz András és Sziládi Zoltán várt ránk. 22 évvel ezelőtt az általam szervezett egyetemi költők verskiállításán, a Halászbástyán ők is felléptek. Az árkádos folyósókon és fordulókban lefotózótt és kinagyított verseket, képverseket állítottam ki 1985 június 16-án. Magamnak pedig a gesztenyefák tövében egy versfát is állítottam. Ez egy ember magas, leveleitől és kérgétől megfosztott ágas-bogas fácska volt, amelynek minden ágán egy-egy zsinór lógott kis fatáblácskával. S ezek mindkét oldalán egy-egy vers volt, azok közül amelyeket a Fiatalkori versek I-II. ciklusokban a DOKK-ra is feltettem. Petőcz és Sziládi a folyósón fel-alá sétálgatva, közösen egy hosszú repetitív költeményt olvastak föl. Az én első műsorszámom pedig abból állt, hogy gitárral egy zeneszámot adtam elő, amely egy hosszas és egyre görcsösebb majd végleg lefulladó köhögés-sorozatból állt, s a végén benyit és felkiált a nagyfiú: „APA”! Majd verseket mondtam kívülről. Végül a taps után elővettem egy fejszét és kivágtam a felállított versfát, amely végül a versekkel együtt kidőlt. Ezt az egészet felvetettem super8-as filmre. Ma is megvan. Ezért akartam 22 év után Petőczel és Sziládival találkozni. A fiam hozott magával digitális kamerát, hogy ezt a beszélgetést szintén felvegyük. És még azért is, mert Sziládit nemrég gégerákkal műtötték, amit néhány hete tudtam meg, véletlenül. De ne vágjunk a dolgok elébe.
Amikor Nyulacska azt írta, eljön az APA CUKA Klubba, sejtettem, hogy megtaláljuk majd a közös hangot, vagyis a közös csendet (a „csend hangjait”), hogy nem lesz, nem lehet velünk semmi baj. A terembe lépve mindjárt megláttam: - a leghátsó sarokban üldögélt. A fiammal elindultunk felé. Volt ott egy üres szék is. Egy másikat egy másik asztaltól kértünk. Nyulacska először úgy nézett rám a félhomályban, mint aki szeretne egy kicsit zavarba jönni, mire adtam egy puszit majd megmondtam a nevem is. Aztán hallgattunk, mert még sohasem találkoztunk személyesen. Az idegrendszer ilyenkor szapora pókként fedi be érzés-szövetével a levélváltások és intenzív gondolatcserék, valamint a csak most megvalósult személyes találkozás között tátongó szakadékot. Időt kell hagyni hozzá. Amikor aztán megszólaltunk, addigra egy kissé „ismerni” véltük már egymást. Közben Payer már olvasott. Jó prózát ír! Érződik, hogy költő szövege. Emocionális és prozódiai attrakció egyidejűleg. Novák Valentin meg érzi Payer verseit és prózáját és azért jó moderátor mert nem „primadonna típus”. Kérdeztem Nyulacskát, hogy mit iszik, mert tudtam, hogy a fiam szomjas. Mintha azt felelte volna, hogy - még - semmit. Azonban sokáig kellett sorba állni. S mivel ezt meg szerettem volna spórolni mire Nyulacska végül körülményesen mégis megállapítja, hogy mit szeretne, úgy döntöttem: egy korsó sör helyett inkább kétszer egy pohár sört kérek a fiam kólája mellé. Egyszerre kétfajta sörből. Így Nyulacska majd választhat. (Legfeljebb mind a két pohárral én fogom meginni, ha mégsem kér. Az majdnem pont egy korsó.) Először majdnem így is történt, de aztán az egyiknek a felét mégis elkérte Nyulacska, amit egy új, üres pohárba öntöttem át, végül inni kezdtünk. Aztán megint váltottunk néhány szót. Meglepett, hogy milyen tisztán, érthetően artikulál. Minden szavát jól értettem, pedig Payer, illetve a műsort vezető Novák Valentin mikrofonba beszéltek. Nyulacska nagyon más, mint azon a fotón, amely az üzenő falán szerepel. Ott egy kis megilletődött koboldnak látszik mert túl kiszolgáltatott az optika előtt és a tavaszi lepirulás olyanná teszi az arcát, mint aki szégyenében vörösödik el. A klubesten ezzel szemben egy önironikus, jópofa kis művésznek láttam. Picike, törékeny, de megvan a magához való esze és a humora, önironiája is. Ez jótékonyan ellensúlyozza, hogy komolyan veszi, hogy ír. Persze az se valamiféle görcsös igyekezet képében jelentkezik nála, hanem az életmód ennek történő alárendelésében. Mint többé-kevésbé nálam is. Ezt tanítják a Magyar Író Akadémián ahová ő is jár, csak ő fél évvel a mi csoportunk után kezdte. A többihez IDŐ-re van szükség. IDŐ, IDŐ, IDŐ!
És minél több munka.
A fiam először fordult meg velem ilyen helyen. Így zajlik az ő „férfivé avatása.” A konkrét feladata az volt, hogy filmezzen le minket a másik kerthelységben ahol Petőcz Andrással és Sziládi Zoltánnal találkozom. Hamar oda értünk. Sziládi már javában sörözött. Petőcz néhány percet késett. Aztán a fiam filmezni kezdett bennünekt. Csinált néhány ügyes snittet. Bár később átvettem a kamerát, mert féltem, hogy a kis mikrofon gyenge hangot vesz majd fel. Egészen a beszélők képébe akartam dugni az optikát, néha közvetlenül eléjük térdelve, néha a fejük fölött vagy mögöttük mozgatva a kamerát, jó „Kőbányaiasan”. Mindig kicsit megbiccentve, sosem megállva. Érdekes a lesz két felvétel egymásra vágva. A hosszú, fekete lófarokba fogott hajú Sziládi megnyerően fiatal és mutatós volt 22 éve. Mostanra megőszült, bár még ugyanúgy viseli a haját. „Jobb volt szépnek lenni akkor, mint bölcsnek lenni most” – dünnyögte. De a gégeműtétjéről csak annyit mondott, hogy ő, a Kassák rajongó, ezáltal lett most „Babits-epigon”. Petőcz több kötetes életműve mellett időközben ő is megjelentette két kötetét: a „Nyolcvanas évek-et”, illetve az „Eposz-t”. Mindkettőt az Új Mandátum Könyvkiadónál. Az utóbbihoz Szilágyi Ákos és Margócsi István írtak fülszöveget.
Csak nekem nincs még kötetem az akkori, ütőképesnek indult egyetemi költői körből. Kemény István befutott, Vörös István is, Nagy Atilla Kristóf a maga mődján szintén (azóta sajnos el is hunyt) de Tatár Sándor, Wirt Imre és Kurdi Imre is adott már ki kötetet. Csak én nem. (És idén nem is lesz még kész, csak valamikor 2008-ban jelenhet meg.) Érdekes beszélgetés volt a 80-as évek költészetéről, a Jelenlét folyóiratról, amit Petőcz 1881-83 között szerkesztett. Meg arról is, hogy szerinte mennyire erőtlen a mai líra. Mert a szerzőket megfelelési kényszer bénítja meg, sőt, kasztrálja, ám ez a 80-as években még másképp volt...
Majd kell egy jó stúdiót találnom, ahol megvágom a felvételt és összeillesztem a 22 évvel ezelőtti néma snittekkel, meg azzal, ahogyan kivágom a „versfát” (aztán megnősültem, építezni kezdtem és többé nem tudtam írni). Szeretném végül feltenni az egészet egy internetes fórumra.
Éjszakába nyúlóan beszélgettünk. A fiam egész jól viselte, bár nem sokat értett a beszélgetés irodalmi vonatkozásaiból. Azonban látszott rajta, hogy átérzi a sors történetek lényegét. És az időben most majd talán engem is jobban elhelyez. Sziládi közben többször rágyújtott. A fiam két évvel ezelőtt – amikor még úgy volt, hogy elválunk – szintén rászokott a cigarettára. És hiába tértem vissza a családhoz, egyelőre nem tud leszokni. Anyám is tizenöt évesen válta dohányzás rabjává. Két éve majdnem amputálni kellett a két alsó lábszárát, egykori tornászvádlijával együtt – a Népstadion megnyitóján csoportos szalagtáncot táncolt – de valahogy helyre mégis helyre állt a vérkeringése a hasi érműtét után, talán a sok-sok átmasszírozásom is használt. Mindent tudok tehát a cigarettáról. Tudom milyen romboló hatása lehet arra robbanékony, impulzív típusra, amelybe anyám s többek között a cigaretta káros hatása miatt 56 évesen elhunyt apám, továbbá én, de a mi típusunkból sokat öröklő fiam is tartozik. Csak azt az egyet nem tudtam eddig, hogyan szoktak rá a szüleim a dohányzásra kamasz korukban, hiszen sose cigiztem. A fiam most ezt mutatja meg. Így válik teljessé a kép. (Az ilyen életmód jövőjét már kénytelen voltam megtapasztalni. Erről szól a Fiatalkori versek II. ciklus néhány verse.) Sajnos. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
