Pöröly: Gyurkovics Tibor

NAPLÓK: Pöröly
Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 05:34 Összes olvasás: 135142

562.	[tulajdonos]: Gyurkovics Tibor	2017-04-22 23:04
A Hal Még annyi mindent el kell intéznem – meg kell halnom és katonasapkát venni Gdyniában, aláírni önéletrajzot és Trudinak bőrtolltartót szerezni, Móninak aranypénztárcát – álmokat varázsolni egy lehetetlen tűzfalra, amit bennem és Varsóban agyonbombáztak a németek. Még – össze kell hozni – apának, öreg szeretőnek lenni, új költőnek, aki világosan látja, hogy 2021-ben nem kétséges az atomháború. Össze kell hozni – ahogy a Balti-tengernél fonták gyors lüktetésű hálóikat a versenyző és ideges halászok – korunk korát, megérteni a 2. hadsereg fegyvertelen pusztulását a hóban Voronyezsnél, védendő a német hadsereget. Kapkod a hálós – szövi össze egyre a lehetetlen szálakat, melyekből úgyis örökre kiesik a hal. II. kötet 88 A HAL – Jézus maga vagy Éva – az életet egy összegben jelentő kombiné vagy feszület – a világföloldás, melyben értelmünk kierkegaardi intuícióra lel. HALAT nekem! Élet értelmét agyonfetrengett lepedők és agyontérdelt bársonypárnák fölött, mindegy! papot vagy repedtsarkú kurvát, egy összegben személyes önmagát! Lehet elveszni rossz térdek között siófoki „Mit remélsz” mulatókban, vagy a lemondás aszkézisét a csontig levájt körömmel lábfejjel érinteni. Lehet – mozikról mozikra bukni vagy halkocsonyát enni a vendéglőkben, Krúdy könnyű létapoteózisát idézni az elveszített kenyerek fölött. Lehet – dolgozni napot napra, mint az idegesség gyarmati tartományát, hová nem tér meg biológiai utazó. Lehet – kordnadrágot csináltatni „rövid felmenet has alatt hordja, lapos fenék…” – feszíteni a napos semmiben Budapest körutcáin híresen és hirdetetlenül Karcsival megbeszélni, miért lett Magyarország Habsburg-ivadék Zsigmond vagy – nekem mindegy – Alberték korában. Lehet – ez a legrosszabb szó, amit kitalált a döntésképtelen hamleti vagy camus-i nemzedék, mely nemzedéknek sem hitte magát. Lehet – mint bomba szól, mint a harangszó, mely orgonadallamra játszatja magát – elfeledni pápai lányok arcát, kik üvegen nézték a háborút, hulló bombák sorát, hogy aztán ijedten nyomkodjanak ablakgittet kezükben. II. kötet 89 Lehet – százezer éve hajtogatja ezt törzsfő, varázsló, nagy-szegény, ki az értelem barbár mérlegén a szívet és a szívpörköltet méri. Mindent lehet – vakolat tanítani hegedülni sötét teremben, megbabonázni hipnotikus álomban kifeszített lányokat, önnön sugárzásunk elvesztett delejében: emlékszem, Jancsi lefektette a lányt a heverőre szó-szavakkal, s parancsot adott: „Kelj fel, hogyha mondom, cigarettázásom lassú ütemére…” S felkelt a lány. Jancsi nem János volt, csak vak erő gyűlt össze rövid homlokában, egy tábornok, egyensúlyozó művész, rakéta-bajnok őrült ereje: a lány élt tovább… És kívánta, hogy újból altassák el, sötét vermekbe vetve kéje óriási lepedőjét, hogy szemhéjára vonja… Nekem a HAL kell – életünk s a vég egyetlen nyomorában összerántott, megérthetetlen lényegi vadhúsa. 100 méteres tengerfenékről előrántott dorsz – fehér hal – a lengyel halászok nagy szétomló húsa, mely a büdös olajban a magunkhoz-vehetőség isteni anyagát hirdeti. HAL kell nekem, mint a jelkép, mint a hús, Krisztus húsa, vagy a társadalom javíthatatlan emberhúsa, mit agyonettek a tüzes trón körül. Reggel 7-kor csörgőre áll az óra, szombaton reggel újra élni kell, hal nélkül, de a kifoghatatlan béke őrjöngő vágyaival terhesen. Zörög a villamos, a középkori börtön vasláncain rázkódott így a vas, mikor kis erőszakért kétméteres falak közt őrizték az elítélteket. II. kötet 90 Kis bűnösök, nagy hősök szájukat a lehetetlen HAL felé feszítik, hogy a pusztulás butult mámorában, veséik fokozatosan kiválasztatlanságában, J. Attila vonat-halálában, Kolbe szemüveges áldozatában, Saint-Exupéry repülő-hullásában fölismerjük a továbbadhatatlan Magyarország és kisember hitét, a bunkók zuhogásában, fiúk Rolling Stones-mosolyában, az elásott áldozatok kimeredő kézfejében, a hóba dermedt katonák anya-szorításában a závárokon, mese-hajú lányok mandula-szagában, hónaljuk nedves gyöngyözésében is hitét keresve vesszen el az ember. Hogy Fischer Bobby megveri-e Szpasszkijt, életidőben egy sakklépés csupán, de véghetetlen kombinációk vesztik el magányos jelentőségüket. – Egy kosárember – karja, lába nincs – ült Sopotban egy zöld gyerekkocsi mélyén, szája elé vasharmónikát szerkesztettek a pénzes máriák, s ő fújta, fújta, hogy „Lehet fürödni, mert nagy a tenger és a szél meleg…”, s a büdösödött tengerekből nagy szép halat sodornak felénk az oxigéngazdag, kínosan zöld vizek. Istent nem ismerem, lehet, hogy lába sincs, rakétamélyből holdautóra lépünk, a bűnözők fehér ágyakba vágynak, s szakállt növeszt, ki arcát röstelli.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!