NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 15:28 Összes olvasás: 113915| 174. | [tulajdonos]: RE: #173 | 2017-05-17 22:31 | Tibor, én nem törekszem irodalomelméleti babérokra.
A "definícióm" hangsúlyozottan szubjektív, alapvetően rólam és magamnak szól. De emellett – és ezért osztottam meg a Naplómban, illetve bizonyos részleteit az üzenőfalamon meg a Dokk fórumán (FAQ) is – szól az amatőr és félprofi státus határán billegő kortárs versfaragóknak is, hogy szerintem itt és most miként férkőzhetnek közel, pontosabban mire összpontosítva érdemes megpróbálniuk közelférkőzni a olvasóhoz; amiként szól az olvasókhoz is, hogy szerintem hogyan érdemes közelíteniük a kortárs versekhez.
Mind az érintett tollforgatók, mind pedig a versolvasásra hajlamos elvetemült kortársak értelemszerűen a saját ízlésükre, versképzetükre, érzelmi és gondolatvilágukra hagyatkozva azután eldönthetik, hogy használni tudják-e valamire szubjektív megközelítésemet, vagy sem.
Szubjektív "definícióról" lévén szó, az itt néhány posztban körvonalazott "líraszemlélet" természetesen a magam ízlésésén, versképzetén, érzelmi és gondolatvilágán alapszik, és mivel ezen mit sem változtat, ha mások (más szerzők és olvasók) mást gondolnak és éreznek minderről, ettől nem fog megváltozni a "definícióm", illetve "líraszemléletem" sem.
Hogy közérthetőbb legyek, hozok néhány sarkított példát.
"Sűrített pszichés" definícióm a világirodalom "költészet" műfajába sorolható alkotásainak többségére nem alkalmazható.
Először is, par excellence kivül esnek szubjektív hatókörén az epikus költemények, mivel ezek egyúttal kívül esnek nemcsak érdeklődési körömön, ízlésvilágomon, de versképzetemen is.
Hasonlóképpen érvénytelen ez a "definíciós" próbálkozás a 19. századi és azt megelőző lírai költészet döntő többségének esetében. Bizonyos értelemben a magyar költészet (nem "magán való" [Ding an sich], hanem "értem" vagy "nekem való" mivoltában) nekem némi túlzással a Nyugatosokkal kezdődik. Ami előttük volt, abból szándékos egyszerűsítéssel élve Balassa / Balassi, Berzsenyi, Csokonai, Vörösmarty, majd nagyon erős megszorításokkal Petőfi, plusz az Arany-balladák és -őszikék (meg persze a népdalok és népballadák) foghatók igazán a számomra. A világlírából jobban kedvelem a 12-13. századi Walther von der Vogelweide Minnesänger-pszichéjét (nem is beszélve Villonról, meg a Skakespeare-szonettekről), mint mondjuk Kazinczy vagy akár Kölcsey teljes életművét (nem beleértve a Himnuszt, különösen annak énekelt sorait!).
Szóval, ez egy semmiképpen sem általános érvényre igényt tartó, ellenkezőleg, kifejezetten egyéni használatra szolgáló líra- vagy költészetszemlélet, amely talán segítheti a hozzám hasonló hangolású / huzalozású versfaragókat és -kedvelőket a "saját" versképzetük önmaguk számára történő tisztázásában.
Ha tudsz linket adni a hozzászólásodban idézett, Vigával folytatott beszélgetésetekhez, megköszönöm, és persze köszönöm, hogy megosztottad Naplómban a gondolatadat. :-) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
