DOKK

 
2777 szerző 35314 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Imreh András
  Könnyû huzatban
Új maradandokkok

Bátai Tibor: kézenfekvő zárlat [2.0]
M. Karácsonyi Bea: Csontfény 2.
Szakállas Zsolt: DERENGÉS
Kosztolányi Mária: nem az üstökös... ( Jelenések könyve )
Vajdics Anikó: Vendégszöveg
Petz György: A krajcárosról
Oláh Imre: Fény
Czékmány Sándor: 81 sor
Hepp Béla: Lakat-lan
Szikora Erzsébet: Hatóidő
FRISS FÓRUMOK

(V) Varga Zoltán 29 perce
Magyar Éva 1 órája
Nagyító 2 órája
Mészáros László 6 órája
Fűri Mária 6 órája
Pálóczi Antal 6 órája
Karaffa Gyula 8 órája
Oláh Imre 10 órája
Zsuzsanna Grande 10 órája
Bakkné Szentesi Csilla 18 órája
Seres László 21 órája
Kiss Anna Mária 23 órája
Szikora Erzsébet 1 napja
Mórotz Krisztina 1 napja
Varga Alex Dominik 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Szemere Brigitta 1 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Duma György 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Baltazar 9 perce
Bátai Tibor 1 órája
PIMP 1 órája
mix 2 órája
eszterláncz 3 órája
weinberger 4 órája
költői kérdések 6 órája
Szerdánként, kávé helyett 8 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS ... 10 órája
Apa levelei 20 órája
Más, és mégis ugyanaz 20 órája
fény 20 órája
fejlakók... 20 órája
JÓ ÉJT! 21 órája
MMA 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: fény
Legutóbbi olvasó: 2018-07-23 16:13 Összes olvasás: 607

Korábbi hozzászólások:  
22. [tulajdonos]: ...2018-07-22 23:14
Ha tudom, vagy úgy gondolom valakiről, hogy szomorú, beteg, vagy rosszkedvű, esetleg elkeseredett, akkor én vagyok az a személy, aki megpróbálja őt felvidítani. Levelet írok, vagy képeslapot, ajándékot készítek és elküldöm postán, ebédet főzök, látogatóba megyek, közös programot szervezek, mesélek, túl sokat beszélek, vigasztalok, bátorítok - ha akarja ezt a másik fél, ha nem.

Néhány napja egész délután csak ültem és szomorkodtam. Semmi különösebb okom nem volt rá, esetleg csak annyi, hogy sokkal jobban fájt a jobb karom, mint eddig bármikor, de ez még nem ok a szótlanságra vagy a teljes visszahúzódásra. (Végre orvoshoz menni vele, ehhez talán már elég ok, valóban.) És emlékszem, mennyire hálás voltam, hogy senki sem próbált meg mindenáron felvidítani. Nem arról volt szó, hogy nem vették észre a rosszkedvem, vagy közömbös lett volna a bánatom - egyszerűen csak érezték, nem mástól várom el, hogy boldoggá tegyen, s kaptam néhány órát, amikor lehettem annyira szomorú, amennyire csak akartam.

Rólam amúgy nem sokan tudják, ha problémáim vannak. Betegen is elmegyek dolgozni, s csak egészen ritkán panaszkodok. Egyrészt azért, mert valóban derüs hozzáállásom van az élethez, másrészt pedig tudom, ebben a szenvedésekkel teli világban, másokhoz képest kivételesen könnyű életem van. Nincs jogom siránkozni.

Az elmúlt hétvégén elolvastam a zsoltárokat, mind a százötvenet. Körülbelül hat-hat és fél óra kellett hozzá. S a flow-szerű, folyamatos olvasása ezeknek az imáknak teljesen kimozdított az egyensúlyomból. Arra jöttem rá, hogy panaszkodni lehet és szabad. Soha életemben ennyi bosszúálló, irigykedő, kesergő, haragvó, önigazult kijelentést, mint amennyi itt egy helyen van, még nem olvastam, nem hallottam. És persze, vannak ujjongó, kérlelő, bűnbánó, Istent magasztaló mondatok, az előbbieknél sokkal több. Mégis. Az emberi szív mélyéből előtörő érzelmek leplezetlensége meglepett. És az is, hogy ezeknek helye van a Szentírásban. S ha ez így van, akkor lehetséges, az én hasonló érzelmeimnek is helye van valahol ebben a világban.

Olvastam egy történetet egy burmai újságíróról, akinek hosszú időt kellett börtönben töltenie. Az elején minden erejét elvette a félelem, a harag, az aggodalom. Aztán eldöntötte, élni akar. Ezért elkezdte reggel rendbetenni az ágyát. Összehajtogatta a takaróját, lassan, odafigyeléssel fogyasztotta el a reggelijét. Minden reggel elénekelte az összes dalt, amire csak emlékezett, és felidézte élete szép emlékeit. Ebéd után mindig panaszkodott, sírt, zokogott. Megengedte magának, hogy kiöntse a lelkét, de határt szabott a sírásnak. Késő délután mindig a jövőre irányította a gondolatait, terveket szőtt arra vonatkozóan, hogy mit szeretne még elérni az életben. Este pedig, közvetlenül elalvás előtt elképzelte a legapróbb részletekig, milyen lesz majd hazaérkezni. Elkezdte megünnepelni a vasárnapot, mint különleges napot. Ehhez kérelmezett egy gyertyát, amit meg is kapott négy hónap után. Mikor rájött, hogy gyufát nem adtak hozzá, azt is kérelmezett, egy hónap múlva azt is megkapta. Így minden vasárnap reggel meggyújtotta a gyertyát, ez volt az ő istentisztelete, ez adott neki reményt arra nézve, hogy egy szép napon szabad lesz újra.

Mindennek, aminek köze van ahhoz, hogy emberek vagyunk és emberi érzéseink vannak, helye és ideje van az ég alatt. Nem az az igazi imádság, amit azután mondunk el, miután valamennyire ráncba szedtük magunkat. Panaszkodni szabad. Kell. Mint ahogy határt is szabni neki.

Olyan fárasztó vagyok, mikor mindig mindent rendbe akarok hozni. Mikor mindig mindenkit boldoggá akarok tenni. Mintha rajtam múlna.

Töredezetten írtam, túl hosszasan. Pedig egyetlen mondat is kifejezthette volna, amit gondolok:

Nem kell ahhoz mindig boldog legyek, hogy boldog legyek.

2018. február

21. [tulajdonos]: ...2018-07-21 21:57
Gyerekkoromban, mikor a nyarakat még Mamánál töltöttem, nagyon szerettem vasárnap reggelenként nézni, ahogy az ünneplő feketébe öltözött falusi asszonyok úgy mentek templomba, hogy mindegyikük vitt a kezében egy-egy szál virágot, vagy egy-egy illatos levelet.
Mostanában azt vettem észre, én is ezt teszem reggelenként, mikor munkába indulok.
Pár éve ültettem a ház elé levendulát, zsályát, Mama emlékére pedig még német szegfűt is.
Ezekről tépek le egy-egy levelet, virágot, odabent az irodában pedig kiteszem magam elé, a számológép mellé.
Azt olvastam valahol jó tanácsként, hogy mindig tegyünk kamillát és levendulát a kofferünkbe.
Azóta így utazom.
Így indulok neki a mindennapoknak is.
Menta, levendula vagy zsálya, esetleg egy levél az apró tömjénbokorról nem hiányozhat a táskámból. Gyógyító illatuk elkísér minden utamon. Összekötik bennem a múltat és a jövőt, lépcsőfokká válok magam is ég és föld között.

20. [tulajdonos]: ...2018-07-19 22:42
Dein Herz

Ich habe dein Herz auf der Strasse gefunden,
sah aus wie ein Herbstblatt an einem Sommertag,
klein und trocken, tausendfach gebrochen, für mich
doch so schön, das Herz
eines traurigen Freundes.

Ich habe dein Herz sanft aufgehoben,
konnte nicht ertragen einfach dazulassen
wo alle weitergehen, ihn tausendmal zertreten, für mich
bist du lieb, das Herz
eines vermissten Freundes.

Ich habe dein Herz weinend geküsst und
flüsternd gesagt: darf dich nicht behalten.
Flieg mit dem Wind! Tanz mit der Sonne! Dann kehr,
wenn du kannst, als Schmuck
auf mein Grab zurück.

2016.

19. [tulajdonos]: ...2018-07-16 23:29
A legegyszerűbb dolgokhoz szükségeltetik néha a legnagyobb bátorság.
Például felkelni reggel, és elmenni dolgozni.
Megkérdezni a főnökömtől, miért olyan szomorú.
Elmondani az igazat.
Bocsánatot kérni.
Elviselni, hogy nem bocsátanak meg.
Boldognak lenni. Mégis.
Hinni. Remélni. Búcsúzni.
A bennem túláradni akaró szeretetet továbbadni: hát ez a legnehezebb.
Mert akinek így rakták össze a lelkét, mint az enyémet, az folyton azt hiszi, hogy zavar, hogy butaságot talált ki, hogy túl kevés, mint ahogy ténylegesen túl kevés vagyok, vagy túl sok, mint ahogy ténylegesen és egészen biztosan volt már, hogy zavaróan túl sok voltam.
S nagy bátorság kell néha egyszerűen csak a létezéshez is.
Lenni pontosan olyannak, amilyen vagyok.
Továbbra is kitalálni, elkészíteni az ajándékaimat.
Ezerszer is megfogalmazni ugyanazt az egyetlen üzenetet, s bevallani: kreativításom kimerül abban, hogy mindig más sorrendbe rendezem a szavakat.
Ezerszer is piros masnit kötni a mondataimra s átnyújtani azoknak, akiket szeretek.
Például neked.
Jó éjszakát!

18. [tulajdonos]: ...2018-07-15 22:37
A mosoly.

Én már el is felejtkeztem róla.
Azt hittem, már rég elhagyott, már rég elveszítettem, mint annyi minden mást is, útközben valahol.
Apróság, nincs is szinte semmi jelentősége, de én szerettem. Hozzám tartozott.
Gyakran mosolyogtak rám az emberek az utcán, a boltban, köszöntek is kis tétovasággal, mert azt hitték, ismerem őket.
S én visszaköszöntem, gondolván, biztos ők ismernek engem.
Pedig nem. Csak az a pici mosoly tévesztett meg folyton-folyvást mindenkit.
Viseltem az arcomon, akaratlanul, tudattalanul, szinte észrevétlenül. Az enyém volt, csak úgy.
Mert minden, ami ajándék, az csak úgy van.
Mert minden emberi arc olyan gyönyörű, s visszatükrözzük az egymásét, akkor is, ha mi magunk már tükörbe sem merünk nézni reggelenként, vagy ha mégis, mosolyogni már nem is nagyon tudunk.
S akkor egy esős, ködös, közönséges kedd este, ahogy járkálok a boltban a polcok között, azon tűnődve, mit is főzzek holnapra, három ismeretlen is egyszer csak mosolyog, biccent, köszön...s én innen tudom:
Nem hagyott el. Nem veszítettem el.
A mosoly még mindig megvan!
Még hordozom, csak úgy. Ajándék.

(2016 őszén)

17. [tulajdonos]: ...2018-07-14 22:06
soha ily irgalmatlan időket nem éltünk
nem őrzik már az álmokat
ilyen sötét még nem volt az éjszaka
valahol valaki rója az utcákat

lépései tartják egyben a világot
nem kiált, nem lármáz, csak megy csendesen
ő látja jövőjét a megrepedt nádszálnak
lát valami jót a füstölgő mécsesben

grace finds beauty in everything - énekli Bono
a kegyelem szépségre talál mindenben

s én keresem-keresem egy életen át
végül mégis ő az, ki megtalál engem

( 2016 Adventjében, egy hideg hajnalon, az Ézsaiás 42:2-3 szövege alapján)

16. [tulajdonos]: ...2018-07-14 21:54
Tíz év.

Szembenézek tíz évvel ezelőtti önmagammal ezen a ki tudja melyik hegyi túrán készült régi fotón.
A hátizsákomban konzervek, edények, kicsi gázfőző, esőköpeny, s egy vékony könyv, talán Dsida Jenő vagy Tóth Árpád-kötet, a kettő közül valamelyik.
A nyakamban fényképezőgép - ez legalább nem változott.
Talán a mosoly is ugyanaz, nem tudom.
A többit már mintha megkoptatta volna kissé az idő.
Szembenézek, s innen most egy kedvesnek tűnő személyt látok, akivel szívesen beszélgetnék, szívesen járnám a hegyeket, hogy közben lelkére kössek néhány, az azóta eltelt évek tapasztalatai alapján megfogalmazódott jótanácsott. Hogy ne kelljen neki elkövetnie ugyanazokat a hibákat.
De nem teszem. Inkább nem, ha lehetne sem. Talán csak annyit mondanék:
Ne félj.
Jó útat, szép életet.
Tíz év múlva találkozunk.

(2017 eleje, régi fotókat nézegetve)

15. [tulajdonos]: ...2018-07-13 20:42
Mese születésnapomra.

Volt egyszer egy szegényleány.
Nem volt neki a világon egyebe, csak egy ütött-kopott, kidőlt-bedőlt szekrénye.
Tele volt ez a szekrény mindenféle érdekes dolgokkal. Ez volt ugyanis a szegényleány egyetlen foglalkozása a világon: gyűjtötte-gyűjtögette a szokatlan kincseket az ő egyetlen szekrényébe.

A felső polc tele volt történetekkel. Mindegyik olyan volt, amilyen. Nem volt se elejük, se végük, nem is nagyon kellettek senkinek, mert az emberek az olyan históriát szeretik, amelynek van értelme és van eleje meg van vége. Összeszedte a szegényleány ezeket az összegyűrt történeteket, kisimítgatta szépen és eltette őket a gyűjteménybe.

A felső polc alatt volt az üres füzetek polca. Sok-sok füzete volt a szegényleánynak, de egyikbe se írt soha semmit. Nem azért, mert nem szerette volna. Mindennél jobban szerette volna. Mikor aztán újabb füzetet kapott ajándékba, megköszönte, megsimogatta a borítóját és eltette szépen az üres füzetek polcára, a gyűjteménybe.

Volt egy polc a papírdarabkáknak. Ezekre írta a szegényleány a mindenféle kallódó szépséges szavakat, hátha jók lesznek még valamire. Sose lehet tudni. Elővette néha a papírdarabkákat, nézegette őket, majd visszatette szépen a gyűjteménybe.

Volt egy polc a csészéknek. Abban az időben szokásuk volt a barátoknak csészét ajándékozni egymásnak, hogy mikor látogatóba mennek, legyen miből a teát inni. Szép kis csészéi voltak a szegényleánynak, ahány - annyiféle. Volt ott kecses, magas, icike, picike, közepes, csíkos, virágos, pöttyös, fületlen, repedt, egyszóval: mindenféle. Mikor aztán jöttek a barátok, nagyon megörült a szegényleány. Főzött teát, sütött kekszet, és itták a gőzölgő teát. Volt amikor beszélgettek, volt amikor nevetgéltek, volt amikor sírtak és volt, amikor csak úgy hallgattak, mert bizalommal voltak egymás iránt és miért kellett volna mindig beszélni. Mikor aztán hazamentek a barátok, visszatette a szegényleány a csészéket a gyűjteménybe.

Egy szép napon arra járt egy öreg vándor, nem volt neki egyebe, csak egy tarisznyája. Megkérdezte a szegényleányt, nem adná-e neki a szekrényét, mert ő odaadná érte a vándortarisznyáját.
Gyűjtögettem eleget, gondolta a leány, és sose volt még tarisznyám. Kinyitotta az ütött-kopott ajtókat, végignézte utoljára a történeteket, az üres füzeteket, a papírdarabkákat és a csészéket. Kiválasztotta a legszebb történetet, a legszebb füzetet, a legszebb szót és a legkedvesebb barát csészéjét. Otthagyta a többit ajándékul az öreg vándornak. Majd nyakába kanyarította a vándortarisznyát, benne az elcsomagolt kincsekkel és elindult arra, amerre gondolta hogy van a messzi távol.

Így élt boldogan a szegényleány. Mikor elfáradt, megállt pihenni. Ha útközben meghívta valaki teázni, elővette a csészéjét. Ha vidám volt, később elszomorodott, ha szomorú volt, aztán felvidult. S ha szépen megkérték, hát időnként elővette és elmesélte a tarisznyába elcsomagolt, egyetlenként megmaradt, legszebb történetét.

(2010.)

14. [tulajdonos]: ...2018-07-12 16:29
nincs neki múltja.
nincs neki jövője.
a szeretet csak úgy van.

kivirágzik egyetlen kis szélfutta magból
a város szürke betonépületei közül
valamelyiknek bármelyik
egészen kicsi, észrevétlen résében

(2016 nyarán)

13. [tulajdonos]: ...2018-07-12 16:15
Az örökség

Apai nagyapámat nem ismertem, mert már három évvel születésem előtt meghalt.
Aput szoktam kérdezgetni, mikor eljön hozzánk, mégis milyen ember volt.

Tata olyan ember volt, aki egész nap az asztalosműhelyében dolgozott, hogy kilenc gyermekének meglegyen a mindennapi kenyere. Guzsalyokat készített. Soha nem veszítette el a türelmét. Nem bánta a gyermekzsivajt. Bármennyi dolga volt, megköszörűlte a falusi asszonyok kését, majd ha kérdezték, mennyibe kerül, csak legyintett egyet.
Apu azt a hat évet, amit mellette tölthetett a műhelyben - legalábbis így mesélte nekem, mikor néhány éve is eljött segíteni felújítani a fürdőszobát - élete legboldogabb éveiként tartja számon. A többi is nagyon szép volt, mondja, de azok az évek mégis a legszebbek.
Mélységes hite volt. Szeretett olvasni. S mivel máskor nem is ért volna rá, evés közben olvasott.
A második világháborúban orosz hadifogságba került, négy év után tudott hazajönni. Két társa utólag mesélte, hogy ő volt az, aki tartotta bennük a lelket, bíztatta őket, bátorította, hogy ne adják fel, mert haza fognak jutni.
Ha beteg volt, nem panaszkodott. Így volt ez az utolsó betegségénél is, nem akarta, hogy szóljanak a messze lakó gyermekeinek, nem akarta, hogy megijedjenek, alapvetően optimista és reményteli ember lévén azt hitte, úgyis meg fog gyógyulni. Tata is ember volt, milyen kár, hogy néha ő is tévedett.

Úgy sajnálom, hogy nem ismertem. Sajnálom, hogy ő sem ismerhetett engem.
De örökségét - s itt nem csak arra gondolok, hogy én is ellenállhatatlan vágyat érzek az evés közbeni olvasásra - mégis őrzöm. Saját, mondatok csiszolgatásával foglalkozó műhelyemben róla írni igazi megtiszteltetés. Amúgy nem hiszem, hogy valaha is megfordult a fejében, vajon mit fog gondolni róla az utókor. Ő csak élt, tett-vett a műhelyében, s igaz emberként viselkedett akkor is, ha nem látta senki más, csak az a hallgatag kisfiú, aki később az én apukám lett.

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: u07z  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: odl3  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-07-18 12:25 Vajdics Anikó
2018-07-17 09:48 Bakkné Szentesi Csilla
2018-07-14 09:06 Vezsenyi Ildikó
2018-07-09 15:39 Vajdics Amikó
2018-06-08 17:41 Metz Olga Sára
2018-05-29 16:37 Francesco de Orellana
2018-05-26 21:06 Szokolay Z.
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-07-23 19:36   Napló: Baltazar
2018-07-23 19:16   új fórumbejegyzés: (V) Varga Zoltán
2018-07-23 19:15   új fórumbejegyzés: (V) Varga Zoltán
2018-07-23 18:39   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 18:39       ÚJ bírálandokk-VERS: Magyar Éva Nics irgalom
2018-07-23 18:37   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 18:04   Napló: PIMP
2018-07-23 17:53   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 17:38   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 17:27   NAGYÍTÓ /Burai Katalin:Rengető!/