DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2783 szerző 35529 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Baka István
  Sellõ-szonett
Új maradandokkok

Francesco de Orellana: A helyzet reménytelen és egyre romlik
Kosztolányi Mária: gombóc sirató
Szikora Erzsébet: Time-out (jav.2)
Kiss Anna Mária: péntek esti blues
Czékmány Sándor: árkok keretben
Kosztolányi Mária: kutyák
Biró Erika: Hinta
Francesco de Orellana: Harmincegy
Burai Katalin: Feltámadás
Szakállas Zsolt: A FÜLHASOGATÓ
FRISS FÓRUMOK

Kosztolányi Mária 1 órája
Duma György 2 órája
Nagyító 3 órája
DOKK_FAQ 3 órája
Vajdics Anikó 4 órája
Zsuzsanna Grande 17 órája
Pálóczi Antal 22 órája
Kiss Anna Mária 1 napja
Szatmári Gizella Emese 1 napja
Szoboszlai Judit 1 napja
Tiszai P Imre 1 napja
Francesco de Orellana 1 napja
Csapó Angéla 1 napja
Szilágyi Erzsébet 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Bakos Fanni 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
Sági Ferenc Dénes 1 napja
Szécsényi Katalin Boglárka 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
FRISS NAPLÓK

 leállósáv 4 perce
Graffiti 19 perce
Baltazar 1 órája
Jó, ha a vége jó 1 órája
Frady Endre 2 órája
nélküled 2 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 2 órája
az utolsó alma 7 órája
mix 10 órája
weinberger 11 órája
Zúzmara 13 órája
Seholsincs 14 órája
A vádlottak padján 15 órája
Conquistadores 19 órája
A VERS LEGYEN VELETEK 22 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: JÓ ÉJT!
Legutóbbi olvasó: 2018-09-18 23:37 Összes olvasás: 2286

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
67. weinberger: kihagyom[tulajdonos]: A nászéj szaga2018-09-13 13:14
Már az elején is záporoznak a kreatív szóviccek, ráadásul szerepel kedvenc italaim egyike, a Becherovka, de a továbbolvasást ezúttal kihagyom. Ami persze Téged ne rettentsen el életműved további bővítésétől.

66. [tulajdonos]: A nászéj szaga2018-09-13 12:01
Olyan régen vagyunk már együtt, ildomos lenne elhánynunk a házasságunk. Nem lesz nehéz. A párom mindent tejföllel főz. Így történt, hogy előbb fostunk együtt, mint hogy az ágyunk megosztottuk volna. De azért nem ugyanaz, ha alul távozik valami, mint ha felül. Elég pépes ahhoz, hogy bensőséges legyen, de nem annyira büdös, mintha egy egész napig érlelődött volna. Persze ízlése válogatja. Egy barátnőm szerint az nem zavarja, ha befosik a macskája, attól viszont rosszul lesz, ha hány.
A lagzink fő attrakciója a brrrkóstoló. Úgy tartjuk a vendégeinket, mint az egykori fejedelmek. Szarvasba töltött bárányba töltött malacba töltött pulykába töltött fácánba töltött csirkébe töltött ürge. Boros pálinkás abszintos beherovkás boros sörös koktél. Tortás linzeres rigójancsis franciakrémeses dobostortás pudingostekercses kókuszcsók. Ünneplős könnyezős meghatott romantikus fáradtlábú legyünkmártúlrajta. És túl lettünk.
Úgy kijött a róka, hogy Vuk se csinálhatta volna jobban. Szinte észre se vettem. Pedig annyiszor elképzeltem: kettesben, baldachin mögött, levendulás öblítőtől illatos selyem párnák között, közben Mendelssohn nászindulója helyett, amit utálok. Csajkovszkij egy keringője. A nyálhoz is ízlés kell. A hányáshoz dizájn. Egy orosz hercegkisasszonytól tanultam a stílszerű hányás mikéntjét. Megismertetett a hányás nemeivel. Merthogy annak tizenkét hivatalosan is elismert formája van. Speciális szakácskönyvek is íródtak a leghatékonyabb hányás érdekében, aszerint, hogy valaki a dolog könnyen hányhatóságára, vagy a végtermék színére, szagára, állagára pályázik-e. A gyomortartalom ily módon történő ürítése az arisztokraták nemzedékről nemzedékre szálló kiváltsága. Nekik már akkor jogukban állt egy artisztikusat hányni, mikor a köznépnek még fürdőszobája se volt, nem még hánynivaló feleslege. A nemes szokás eredete az ókori Rómára nyúlik vissza, ahol a gazdagok lakomáin csak úgy tudtak minden fogást végigkóstolni, hogy közben díszes tálakba hánytatták magukat. Ez a szervezett, társadalmilag hitelesített tömegbulímia. (Plázacicák, ezt se ti találtátok fel!) A középkorban az első elhányás joga földesúri jog volt. A szegény jobbágy kölcsönadta szemrehánynivaló menyasszonyát urának, aki másnap reggel alaposan beterítve adta vissza. Aztán a csóró férj nem győzte magát összeszedni, hogy olyan embereset taccsoljon ifjú arája kebleire, mint a teli hasú gazda. Hogy alapozza meg így a férji becsületet?
Ideje bevallani a vőlegényemnek, hogy egy kórházból elcsent hánytállal csalom. Nagyon féltékeny lesz. Pedig eddig én se tettem szóvá, hogy minden egy kompjuteres scifivel szexel.
- De hisz az csak virtuális! Te pedig egy hús-vér műanyag tállal csinálod!
- És tényleg teliokádom igazi okádékkal!
A fejét fogja idegességében.
- És mióta?
- Úgy három hónapja.
- Te szentisten, én csak két hete játszom a Galaxisok Csatáját, és még csak kétszer élveztem…öhh,nyertem.
- Mondtam, hogy én nyertem? Csak nyeltem…
- De hisz ez… Felfoghatatlan… Hogy tehettél ilyen. Nekem még nem jött össze annyi pontom, hogy seggbe dughassam Asztrokirálynőt!
- Most irigykedsz?
Nem szól semmit.
- Hogy csináltad? – kérdezi.
- Egyszerűen udvaroltam neki.
- De mit mondtál? Sose értettem, a nálam rondább és ostobább srácok milyen dumával csajoztak be…
- Csak annyit, hogy annyira kedves nekem, hogy szeretném csurig telihányni.
- Annyira kedves vagy nekem, szeretnélek csurig telihányni – ismétli a virtuális, ezüstszerkós radarosfejű űrmacának, aki radioaktív sugárhányással válaszol.
- Le-le-galább szólt hozzám – esik össze a gyomrát fogva vőlegényem.
Majd a sugárterheléstől a padlóra öklendezik egy sörös-sültkrumplis vérszegény, se íze-se bűze micsodát.
- Ezen még van mit gyakorolni – vetem oda – Ha jó leszel, beíratlak PTE –re (Perfekt Taccs Egyeteme).
Hiába, az öregek megmondták, hogy a magamfajta lányhoz úriember való.


Olvasói hozzászólások nélkül
65. weinberger: kacaj[tulajdonos]: Dollár Mama2018-09-11 23:19
Még hogy "plasztikabomba"! Attól tartok, ma éjjel vidám álmom lesz.

64. [tulajdonos]: Dollár Mama2018-09-11 22:53
-    Csupa pénzes luvnya lesz ott, ezt nem hagyhatod ki! – invitált barátom a filmfesztivál megnyitójára.
-    Nem megyek.
-    Benyúlhatnál valakinek a bukszájába!
-    Még mindig nem a pénzre utazom! – kértem ki magamnak.
-    De még mindig az öreg bukszákra!
-    Hát... Nem. Az régen volt. Megváltoztam. Különben is, az az urizálás nem nekem való.
Felrémlett egy könyv, és egy példa: Azoknak lehet legkönnyebben eladni, akik kiírják a postaládájukra, hogy „reklámanyagot nem kérünk”.
És elcsalt. Két VIP jegye volt.
Unalmas nyitóbeszéd, magukat legyező kikent-kifent öreglányok. Egyikük bankó köteget használt legyezőként. Azt hittem a pezsgő teszi, de nem.
-    Ő Dollár Mama. Egyenest Kaliforniából, Los Angelesből, csak most, csak neked! – vigyorgott barátom – Meglátszik, hogy kereskedő, máris eladta nekem a nénit. Pedig még nem is láttam közelebbről.
-    Hú, ha látnád a dudáit! – lelkendezett Johnny – A térdéig érnek.
Bemutatott neki. És tényleg. Egy valóságos plasztikabomba. Mindamellett tüneményes öregasszony. Olyan, aki a szemével mosolyog, ha arca merev a botoxtól. Nyaka olyan ráncos, hogyha kiterítenénk, egy fél focipályát lefedne. Kocsányon lógó szilikon mellei akár egy kivénhedett fejős tehén tőgye. Véletlenül közéjük pillantottam, és nem eresztettek. Lecsúsztam májfoltos dekoltázsán, egy ujjal még kapaszkodtam az aranyláncba, majd azt is elengedve zuhantam. Mintha egy kihűlt vulkán kráterébe estem volna. Felálltam, leporoltam a ruhám. Körülöttem sziklák. A sziklák tövében levetett ruhák, cipők, parókák. Mint egy transzvesztita öltözője.
Egy földbe vésett lyuk telis teli csontokkal.
-    Biztos keselyűfészek – nyugtatom magam.
De mióta hordanak a madarak szemüveget, kalapot? Mert ebből is akadt pár a maradványok között…
Pedig mintha szárnysuhogást hallanék fentről.
Tovább sétálok. Egy tóra bukkanok, ami telis teli van hajókkal. A hajókon zenészek húzzák egyhangú nótájukat. Szeretnék gratulálni nekik, és adni pár ezrest, de mikor közelebb megyek látom, a hangszerek magukon játszanak, a zenészeket csak képzeltem.
A suhogás erősödik.
Egy kirúzsozott cápa kiugrik a vízből, szájából egy láb lóg ki. A bestia szájat töröl egy – életbiztosítással. A véres víz rám fröccsen, mégsem ázom el. Ez az egész kezd egyre furább lenni.
Repülőgép makettek lógnak zsinórokra függesztve az égről. A zsinórokon betanított, frakkba öltöztetett majmok koponyákkal akrobatáskodnak.
Taps, és műröhögés.
Valaki megbök, hogy húzódjak félre, nem lát tőlem. Ekkor jövök rá, hogy egy mozivászon előtt állok. Leülök.
-    Ugye, hogy megérte eljönni? – kérdezi Johnny, mikor feloltják a villanyt – De a java még hátravan.
-    Egy kicsit… Elbambultam…- mondom védekezésül arra az esetre, ha észrevette volna elkalandozásomat.
-    Nem is kicsit – kacsintott – És most, gyere, másszunk!
Mióta kell kötelet mászni a moziban?
-    Így stílszerű, mondja barátom – és hátracsapott farokkal felugrik a kötélre.
Mi mást tehetnék, követem. Meglepően könnyen megy, pedig tesi órán hányszor kicsúfoltak, hogy nem bírom felemelni a seggem.
Valami undorítóan bársonyos szőnyegre érkezünk. Csúszik, és mintha mákszemekkel lenne meghintve. Ilyen pompában igazán felporszívózhatnának.
- És a protkóját is kimoshatná néha a vénasszony – fanyalgott Johnny.
Megfordult velünk a világ.
-    Bocsánat, csak kissé felkavavták a gyomvom az emlékek – raccsolta Dollár Mama, és egy bankóval megtörölte a száját. Majd szólt az egyik kísérőjének, hogy segítsen fel minket.
-    Hogy engeszteljem ki magukat? Szeretik a banánt?
-    Attól, hogy majomparádét csinált belőlünk, még nem vagyunk majmok!
-    Háát peeersze hogy neeeem! – ölelt melleire.
Mi pedig éltünk az alkalommal, és bekaptuk a bimbóit, és szívtuk, szívtuk.
Ömlött a pénz, annyi, hogy nem is bírtuk olyan gyorsan nyelni. Mikor jóllaktunk, lecuppantunk a cicikről, és szánkban egy-egy köteg bankóval, boldogan makogva kicsekkoltunk.



63. [tulajdonos]: A házi celeb2018-09-10 15:23



Az idei koncertsorozatra úgy kellett elszöknöm a szobafogságból. A szüleim a család jó híre érdekében megtiltották, hogy énekesekkel szelfizzek.
- Az kéne még, hogy ez is nálunk kössön ki!
- Telifossa a kádat!
- Takarítsam utána az ágyat!
- Megzabálja az összes mogyorót!
- Megigya a pálinkát!
Meg ilyenek. És igazuk van, végül is. Ám a lényeget a jó ízlés határainak betartása végett kihagyták. Hogy eddig mindenkivel, akivel szelfiztem – tisztelet a kivételnek, akire nem emlékszem, vagy mert nem volt emlékezetes, vagy mert túl részeg voltam – szexeltem is.
- XY-al nem is szexeltetek, két nő mit tud egymással csinálni?
- Ez nem tartozik senkire.
- Családjuk van.
- Adnak a látszatra, sose vállalnának fel.
Meg ilyenek. És igazuk van, végül is.
De ők nem tudhatják milyen jó a turnékocsik hátuljában a kíváncsi szemektől távol, lopva, gyorsan, romantikusan lehányni egymást. Ha már lecidázni nincs mit. Megköszönni nem szokás, számot cserélni se. Jó ez így.
Szóval tegnap este is – ha nem is világkörüli - kurnéra indultam. A felhozatal elég szegényes volt. Félkarú dagadt bácsi, playbeckelő afroutánzat. Címlap-magyar menyecske. Azért valahogy csak rájuk fanyalodtam.
Otthon persze észrevették, mi újság, hogy az óriás macit tettem az ágyamba magam helyett, és hogy gyanúsan sokáig alszom. Délben állítólag úgy ébredtem, mint egy csapzott, büdös, bagzó macska.

- Nem bánom, de vagy ez, vagy kérek egy házi celebet! – mondtam.
Szüleim fontolóra vették a dolog előnyeit, különös tekintettel a hátrányokra.
- Van fogalmad mennyibe kerül egy ilyen? A személyi edző, a speciális diéta, a drogok, a sofőr, a ruhák, a gyorshajtás meg minden.
Van fogalmam.
- Vagy a római vakáció, vagy a celeb!
- A celeb, a celeb!
Az tovább tart. Ha mondjuk, negyven évesen kerül hozzám, még tíz-húsz évig elélhet. Feltéve, ha szabályozom a károsanyag-bevitelét. És ha vigyázok, hogy ne szerezzen élettel összeegyeztethetetlen sérülést szex közben.
Veszek egy méretes ketrecet, majd elmegyek a celeb kereskedésbe. Sokáig nézelődök, nehezen tudok dönteni. Egy szőke cicababa és egy ázott veréb kinézetű, de annál szebb hangú madárka között vacilálok. A szőke jobban tetszik, ám a zsebpénzem dönt: a verebet választom.
Azt hinné az ember, hogy aki csúnya, az kevésbé igényes. Egy fenét! Ma már harmadszor kell kimennem kávéért, cigiért. Tegnap bevedelt egy rekesz sört. Amivel végképp kiverte a biztosítékot: kikötötte, hogy csak akkor hajlandó az ágyamba bújni, ha egy selyemfiút is hozok.
- Én nem hármasozok! – mondtam- És ha nem tetszik ami van, visszaviszlek a kirakatba.
- Vigyél.
Ez nem jött be.
Másnap pasi helyett megelégedett egy Gucci pénztárcával. Vagyis azt hittem, hogy elég lesz.
- Üres?
Az.
- Kokó sincs – forgatta ki csalódott a titkos zsebet - Na egye fene, így hogy üres, legalább lesz hova tennem a lóvét – váltott taktikát. Nem néztem ki belőle, nem mintha a kurválkodáshoz diploma kéne.
- Nem fizetek, nem azért vettelek meg.
- Így pedig hiába vettél meg, baszhatod.
És még csak nem is baszhatom…

Így élünk szűz „házasságban” fél éve. Házi celebemtől most nem a képernyő választ el, hanem a rácsok. Van ebben valami pikáns perverzió. Egész nap nézem, ahogy eszik, iszik, alszik, ürít, magában motyog. Élő valóságshow.
Tudom, hihetetlen, hálás vagyok neki mindezért. Egyre jobban rajongok érte. Mint Fowles lepkegyűjtője és áldozata.
Megígérte, ha jó leszek, kitűz a mellére dísznek.



62. [tulajdonos]: A fekete falu2018-09-07 14:38



Én megmondtam, hogy ne menjünk oda! – kontrázunk most. Pedig akkor senkitől nem hallottam.
Csak Keresztanyám vette ki Rita Unokahúgom kezéből a sört. Ezzel kivívva érthető rosszallását.
- Ha valami történne Imrével, neked kell vezetned.
- Mi történne velem? Talán szívrohamot kapok? – akadt ki Unokaöcsém.
- Nem, de sose tudni- felelte baljósan az anyja.
- Ha balesetezünk, úgyse nekünk kell elvinni a kocsit – így Rita.
- Ja, meg akkor majd a rendőrök hoznak haza – így Imre.
Menet közben felvettük Rita barátnőjét, Andit, és beugrottunk a kisboltba üdítőért.
Közeledtünk a fél órányira levő Frásztelekre. Messzi a felhők között gyanúsan fürge arany kígyók tekergőztek. Nem vettünk tudomást róluk.
Bár a neve nem volt kiírva, - a táblát nyilván ellopták – tudtuk, hogy odaértünk.
A völgyben félig lebontott házak sorakoztak. Így, hogy laktak bennük, még nyomasztóbbak voltak, mintha üresen állnának. Egyforma, fekete, sovány alakok bújtak elő tv-antennás odvaikból. Afrikai gyilkos hangyák.
Egyes házaknál madzagra kötött néma kecske, mintha csak arra várna, hogy valami lecsapjon rá. Lassítanunk kellett, el ne üssünk egy sebesre rühesedett kutyát. Láttam pár fél méteres láncra vert pitbullt is. Nagyon „kutyabarát” emberek lakhatnak erre.
- Már ha laknak itt emberek – viccelődött Imi, és felhúzta az ablakokat.
- Szálljunk egyáltalán ki? - kérdezte Rita.
De már kint is voltunk, egyenest a térdig érő bogáncsban. A Véda koncertre jöttünk. A szüleink korosztálya, mi csak egy-két számukat ismerjük, amit mindenki. De ingyen van, miért ne. Ha már idáig eljöttünk, megnézzük őket.
A búcsús sátrakat szürreálisan lebegtette a szél. Akár egy Kusturica filmben. A sergők üresen forogtak.
Aggodalmunkat csak a gigantikus színpad látványa altatta el kicsit. Lesz itt valami, nem is akármi. Marsi Attila, a frontember kopasz fejével, széles mosolyával fotózkodott a rajongókkal. Bátor ember.
Mi négyen összébb húzódtunk, nehogy szemet szúrjunk. Szúrós, fekete szemet. Lestük a fekete kezeket. Minden hosszú köröm egy rejtett bicska pengéje.
Sűrű, sötét felhők fogták el az eget. Percek alatt éjszaka lett. Az égi háború katonái egymásnak feszültek. Nem tudtuk, hogy az együttes hangol, vagy a menny dörög.
Rázendített a zenekar. Az első szám felénél már hátizsákommal a fejemen ugráltam. Egyre erősebben esett. Mégse akartuk egy dal után otthagyni a koncertet. Nem tudom, miben reménykedtünk. Mintha valami gonosz erő ragasztott volna oda minket. Mintha a fenti hatalmak befogták volna a józan ész száját. Egy búrában voltunk, ami egy csapásra megrepedt és ránk zúdította a hideg poklot. Minden és mindenki – ekkor elmosódtak az ember és állat határok – menekült, de persze nem fértek el a négy sátor alatt. Ütötték, lökdösték egymást. Sikoltottam a nyakamba zúdult víztől. Leesett a szemüvegem, ha unokahúgom fel nem kapja, nem tudom mi lett volna, anélkül semmit se látok.
Vastag, jeges függöny ereszkedett Frásztelekre. Taps nélkül zárult az előadás. Az arctalan rovarok négykézláb másztak vissza erőszakkal megtisztított fészkükbe.
Elvergődtünk a kocsiig. Imit nem lehetett meggyőzni róla, hogy lassabban hajtson. Szembejövő országúti szörnyek piros szemei kísértettek, bukkanók dobáltak egyre erősebben, ahogy próbáltunk szökni a pokolból. Nehezen engedtek.
Két faluval arrébb száraz volt az út. Otthon nem is tudtak az esőről. A ruhák reggelre megszáradtak. Csak a beázott telefonom a tanúja, mi esett meg Frásztelken. Amit talán el lehet felejteni, és ami minket sose felejt. A telefont hetek óta nem lehet kikapcsolni. Nem merül le. Néha az éjszaka közepén beindul az ébresztő, amit nem lehet leállítani. 2028 január 18-at mutat. Vajon akkor mi lesz?



61. [tulajdonos]: A varázseprű2018-09-05 13:12



Nem rakok rendet! Előző albérletemben másfél évig laktam. Ez alatt csak háromszor takarítottam, akkor sem az én szobámat. Elvonultam a galériára a plüss egeremmel és a mesekönyveimmel. Külön világ volt.
Az egész úgy kezdődött, hogy egy reggel csiklandozásra ébredtem. Porcica volt az.
- Az egerem nem adom! – nyöszörögtem, és a jobb oldalamra fordultam.
Ám újdonsült barátom nem nyugodott bele. Orromba bújt, a fülemen jött elő. Rodolfó hozzá képest kispályás.
- Ma értünk jönnek, ments meg minket! – kérlelt.
- Kik?
- Nem mindegy? Kelj fel, gyorsan!
Mélyről jövő tüsszentés után felültem. Egy sereg pormacska vett körül. Farkincájukkal idegesen csapkodtak.
- Na jó – egyeztem bele, csak hagyjanak békén – És én mit tehetek?
- Tüntess el minket! – nyávogták kórusban.
- Pillanat, hol is a felmosórongy?
- Neee, akkor végünk! Inkább csak rejts el.
- Ennyi port lehetetlen.
- Kacatországban bármi lehetséges! Használd a varázserőt! Akarom mondani, varázsseprűt! – így Porkandúr, Kacatország királya.
- Nincs semmiféle seprűm.
- Persze, hogy nincs. Csak ha kimondod a varázsszót: „tiszta”.
- Tiszta, tiszta, tiszta, tisztaaa! – ismétlem – Semmi se történt! Hogy is hihettem el ilyen butaságot!
- Miért, mit vártál, nagylány? Hogy majd csak úgy a kezedbe repül, mint Harry Potter Tűzvilláma? – nevetett az egyik apród.
- Szóval, mit kéne tennem?
- Csak ints és képzeld magad elé, hogy minden tiszta.
Elképzelem. És semmi. Kezdek elkeseredni. Különben is, mióta vagyok felelős a szobapiszkokért?
Hangosan ki se mondtam a kérdést, az egyik katona már válaszolt is:
- Amióta nem takarítasz, és beengedtél minket az életedbe.
- A pókokat se én pesztrálom! – kaptam fel a vizet.
- Velük nekünk kell megküzdeni nap, mint nap!
Meglepődni sincs időm, kopogtatnak. Lerohanok a lépcsőn, lábam nyomán szürke porpillangók szállnak fel. Ajtót nyitok.
- A kerületi kártevőirtó vagyok.
Meglobogtat az orrom előtt egy papírt, ami engem arra kötelez, engedjem be. Sőt fel. Vajon a bogárméreg a porcicákra is hat?
- Ahogy elnézem, elkelne itt egy alapos takarítás – jegyzi meg prüszkölve a bajuszos, pocakos, őszülő bácsi.
- Á, azt nem kérek, köszönöm.
Igyekszem megőrizni nyugalmamat.
- Kötelességem. Ebben a porfészekben (hallom kis barátaim rosszalló morgását) petéznek a csótányok. Mindent kisuvickolok. Meglátja, nem tart soká’. És mennyivel szebb lesz.
Töröm a fejem, mint mondhatnék, hogy megússzam a takarítást.
- Várjon, majd én tisztára törlök mindent! – mondom a „tiszta” szót megnyomva.
Abban bízom, hogy a porréteg diszkréten visszahúzódik. Ehelyett a földön heverő könyvek vad táncba kezdenek, csak úgy suhognak a lapjaik. Felteszik magukat a polcra, betűrendben. Gyűrött ruháim násztáncot járó galambokként reppennek a vasalódeszkára, ahol a vasaló azonnal munkához lát. A törött váza darabjai összeállnak.
- Hát ez meg mi? – Ámuldozik a férfi.
- Az én házi cirkuszom. A csótányok, sőt a bolhák is fellépnek. Nem ölheti meg őket.
- Utoljára gyerekkoromban láttam bolhacirkuszt – mondja könnyes szemmel – Bohóc akartam lenni. Ehelyett…Á, mindegy – sóhajt fel.
Lekullog a csigalépcsőn, és óvatosan becsukja maga után az ajtót.
A porcicák bált rendeznek örömükben. Valami nincs rendben. Azazhogy nagyon is rend van. De meg lehet szokni.


60. [tulajdonos]: Fúzió2018-09-04 10:37
Ne tagadd, hogy te is szeretnél magaddal randizni! Sőt, csak magaddal akarsz igazán. Csak saját vonásaidban gyönyörködsz, csak a saját kínos szokásaidat bírod elviselni.
Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz helyett, annyi személy vagy, ahány Facebook profillal rendelkezel. Nehezen vettem rá magam, (de olyan ez, mint az első szex), rögtön csináltam a következőt. Majd a következőt. A harmadikat már nem engedte a rendszer, gyanús lett neki az amatőr szélhámosságom. Majd belejöttem, és kicseleztem. Három év alatt minimum húsz profilom lett. Rosszabb, mint Az ötödik Sally, nem? Felváltva lájkoltam és fikáztam magam, hogy ne legyen feltűnő. Nyilvánosan zseniztem és bókoltam. Ha más nem tette, jó reggelt is kívántam magamnak. Senkinek nem tűnt fel, hogy rajongóim fele én magam vagyok. Elég fáradságos meló, napi három órában a neten lógni és újra meg újra ki-be lépni az oldalaimból. Mert nem csak annyi, hogy puncsolok magamnak, ezeket a „személyiségeket” folyamatosan karban kell tartani. Posztolni a nevükben. Cserélni a profilképüket. Nem baj, ha néha politizálnak, vagy coelhóskodnak kicsit.
Szép Lukréciával is a világhálón ismerkedtünk meg. Máshova ritkán megyek. Szerencsére sokáig nem szorgalmazta a személyes találkozót. Így olyannak képzeltem, amilyennek csak kedvem volt. Maszturbáláshoz kihívó prostituáltnak, a dühlevezető párnaöklözéshez gonosz, álnok bestiának, altaltónak meleg anyamellnek. Néha szőke volt, néha, barnának, máskor cigányosan fekete. Minden csak róla szólt, még vészhelyzetben elhadart imáimba is belefoglaltam a nevét, néha Szűz Mária helyett.
Egy nap küldött egy fotót magáról. Nagyon ismerősnek tűnt. Ezt a képet láttam már valahol. Talán egy rejtőzködő címlaplánnyal van dolgom? Vagy nem is ő látható a fotón, hanem egy könyv borítóját vágta ki? Egy ideig nem foglalkoztam ezzel. Leveleztünk, szívecskéket küldözgettünk. Eltelt fél év. Közelgett a Valentin nap. Amerikai popcornkultúrán felnőtt gyerekként ez nekem jelent valamit. Néha többet, mint a karácsony. Akkor nem szokás randizni, hacsak nem az asztalon hanyatt fekve terpesztő pulykával.
- Te vagy a másik felem! – írta.
- Te is nekem!
- Ismered a legféltettebb titkaimat.
- Te is az enyémeket.
- Előbb kitalálod, amit mondani akarok, mint saját magam.
- Igen!
- Feltétel nélkül elfogadsz!
Nem lehetett tovább halogatni a találkozót.
- Van egy hangulatos kávézó a Deák téren –vetettem fel.
- Majd később, most kórházban fekszem.
- Meglátogatlak.
- Á ne, nem akarom, hogy ilyen állapotban láss először.
Megértettem. És azt is, mikor egyre feltűnőbben hazudozott. Ebben is hasonlítunk egymásra: mindent ki tudunk magyarázni.
Csak tudnám, miért halogatja a találkát.
- Most a horvát tengerparton nyaralok – írta boldog szmájli kíséretében.
- Mehettünk volna együtt!
- Az még korai.
- Miii? Majdnem egy éve tart…
- Micsoda?
- A kapcsolatunk.
- Ez nem kapcsolat.
Mintha magamat hallanám. A vőlegényemmel való másfél éve tartó románcot se neveztem kapcsolatnak. Azt meg pláne sose értettem, miért hiszik azt az emberek egy-két alkalmi légyott úton, hogy van folytatás. Megértettem, ráhagytam. Még eggyel több közös pont.
- De nem túl sok ez? – súgta bal fülembe az egyik kisördög.
- Nem hagyhatod abba, még nem – felelt a másik.
Eltökéltem, hogy csak azért is megszerzem. Már nem szerettem, nem terveztem közös jövőt vele, hideg számítással cserkésztem. Az FBI által használt módszereket tanulmányoztam, hogy biztosra menjek. Kitanultam a leleplezhetetlen átverés trükkjeit, bemagoltam hozzájárulás nélküli hipnózist. Gyakoroltam is a kutyámon, meg a szomszéd bácsin, akit még a kutyánál is nehezebb hipnotizálni, annyira sima az agytekervénye. Mindennapi rutinszóváltásunk közben pár tapsolással (mintha szúnyogot üldöznék) beprogramoztam, hogy pontban hajnal háromkor tépje ki kedvenc virágait, és egye meg ebédre.
Egyre több ártatlan emberen próbáltam ki különös misztikus hódítási módszereimet. Egy félresikerült varangyüszkös kísérlet óta nem alhatok nyitott ablaknál, ugyanis a fölöttünk lakó fogyatékos gyerek álló szerszámmal a pelenkájában várja az alkalmat. Mit bánom én, csak ne brekegne közben olyan illetlenül.
Lukréciára mintha nem hatna semmi. Igaz, így virtuálisan nem minden működik hatékonyan. Egyre visszautasítóbb, néha napokig nem válaszol.
Végső elkeseredésemben a vuduhoz folyamodok. Ki hitte volna, még mire lesz jó a tudás, amit a varrószakkörön szereztem (ahová csak azért jártam, mert tetszett a szakkörvezető nő). Csinos kis babát készítek, mellére imádottam nevét tűzve. Plüssből szívet varrok. Csinálok egy másik babát is, ami engem jelképez. Összevarrom őket, úgy hogy egy közös szívük legyen. Elmondom a varázsigét.
Másnap madárcsicsergésre ébredek. Felhúzom a redőnyt, kinézek. A villanydróton a szokásos verebek és rigók. Ablakot nyitok. Milyen zöld minden, és ez az illat! Ugyanazok a fák…
Géphez ülök, megnézni a mailjeim. Ildikótól semmi. Semmi fontos. Csak egy üzenet a Facebooktól: „Kívánja frissíteni Lukrécia Szép nevű oldalát?” Nem kívánom.

Olvasói hozzászólások nélkül
59. Zúzmara: Ez igen[tulajdonos]: A fosógép2018-09-02 15:52
Már rég nevettem ilyen jót.

58. [tulajdonos]: A fosógép2018-09-02 15:22



Hosszas, türelemmel viselt szenvedés után eltávozott a mosógépünk. Szomorú szívvel vettünk tőle búcsút. Húsz éves volt. Könnyeinket törölgetve néztünk utána, mikor elvitték. Feltették a csomagtartóra. Felboncolják, eladják a még hasznosítható szerveit, aztán a roncstemetőben végzi, ki tudja hol, még egy szál virágot se vihetünk neki.
Miután egy nap alatt túlestünk a gyász mind a négy fázisán, úgy döntöttünk, továbblépünk. Az élet megy tovább. A zoknik büdösek, Mici lehányta a párnám, és valami más is elsült, és félre talált, akár a vurstlis pisztoly…
Újan minimum 120 ezer. Használtat inkább ne, tudván, miket mostunk vele. Még akár egy gyilkosság bizonyítéka is beleragadhatott egy DNS-től meg nem tisztítható hajcsomó személyében.
Ármin szerint ezek az újak már nem tartanak addig, mint a régiek. Igaz, a tabom is egy év után elromlott. Vettem egy újat, egész szép ezüst színű darab. Kár, hogy eddig még senkinek nem sikerült kivennie azt a rohadtul idegesítő valami. Én csak Freud-i elírás-funkciónak becézem. A minap „tobozmirigy” helyett „te irigy buzi”-t írt. „Svédmasszás” helyett „seggbaszás”-t. Az elején kínos volt, de mostanra megszoktam és jókat röhögök rajta.
Mivel a boltban nem találtunk egy nekünk szimpatikus modellt sem (vagy túl drágák, vagy túl kicsik voltak, vagy púpos volt a tetejük, én pedig nem vagyok akrobata…), maradt az online rendelés.
Két nap múlva hozták. Ideje volt, a szennyes már kezdett kimászni a kosárból. Szó nélkül tették le, és tartották a markukat a borravalóért. Egy-egy ezrest kaptak. Fitymálkozva húzták az orrukat, majd köszönés nélkül becsukták maguk után az ajtót.
- Ezeknek is büdös a munka – mondta barátom, majd folytatta délelőtti szunyókálását.
Beraktam egy adag mosást, másfél órás, negyven fokos programra. Ha kész, úgyis zenél – gondoltam, majd Ármin mellé feküdtem.
Álmomban mocskos, szocreál tábori vécében ültem. Öklendeztem a szagtól. Bokáig voltam a szarban. Ráadásul mellettem alacsony deszkafallal elválasztva valaki más is „vajúdott”. Neki se nagyon jött, aminek jönni kell. Hangosan köhögtünk, hogy elnyomjuk a hangokat. Ám a durrogás és szörcsögés egyre erősödött. Ilyen teljesítményt gyakorlott operafingosokként se néztünk ki magunkból.
- A vécészörny! – ordította el magát klotyópajtásom.
- Az nem lehet, a vécészörnyek kihaltak.
- A vidéki pottyantósokban még élnek egymástól elszigetelt kolóniáik! Ebből írom a szagdolimat – okoskodott a srác.
Rohantam, megcsúsztam, beletenyereltem a gyanúsan barna masszába.
Kezemet szagolgatva, ragacsos verejtékben úszva ugrok ki az ágyból. A fürdőszobából földrengésszerű üvöltés zeng.
A régebbiek szebben zenéltek – jegyzem meg magamban.
Széthajtogatom a szárítót. Felnyitom a gép tetejét. Arcon csap a langyos, félreérthetetlen szagú csatornanedv. És csak ömlik, ömlik végtelenül. Már bokáig ér, jó meleg. Már majdnem megszokom. Fokozatos melegítéssel a béka észre se veszi, hogy lassan halálra fő.
Megnyugszom, hogy nem vagyok elmebeteg, az álmomnak van valóságalapja. (Talán a félkarú, kétfarkú abúzombik is eljönnek egyszer?)
Barátom tudálékosan forgatja a számlát.
- FOSÓGÉP. /Háztartási eszköz. Használat előtt olvassa el a tájékoztató füzetet…stb…/Enyhén nedves ronggyal tisztítsuk, használat után hagyjuk kiszáradni. Igény szerint illatosítsuk és fertőtlenítsük. Megjegyzés: a „cifrafosás” program többletenergiát igényelhet. A nem rendeltetésszerű használat okozta minőségromlásért a gyártó nem felel./
El kéne vinni azt a tabot a szar, akarom mondani szervízbe.
- Két év garancia – állapítja meg arcán elégedett óvodásmosollyal Ármin.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 22:52 Kosztolányi Mária
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
2018-08-14 19:14 Bátai Tibor szubjektív
2018-08-11 07:26 Bakkné Szentesi Csilla
2018-08-10 18:27 Szemezgető/Ivànyi Mònika
2018-08-10 18:21 Szemezgető
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-09-18 23:49   Napló: leállósáv
2018-09-18 23:35   Napló: Graffiti
2018-09-18 22:48   Napló: Baltazar
2018-09-18 22:40   Napló: Baltazar
2018-09-18 22:31   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2018-09-18 22:31   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2018-09-18 22:28   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2018-09-18 22:28   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-18 22:23   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-18 22:23   Napló: Jó, ha a vége jó