Várjuk írásaitokat!

A Nők Lapja külön kiadványa, a Nők Lapja Novella pályázatot hirdet a felsőoktatásban tanulók részére, saját mű alkotására, novella, vers és esszé (vagy kritika) kategóriában „Zene? Az enyém?” munkacímmel. A művek témájának valamiképp a zenéhez kell kapcsolódnia, a mű saját címe a fentitől természetesen eltérhet.

Valamennyi kategóriában az első három legjobb pályaművet 2010-ben közöljük a Nők Lapja Novella hasábjain. A terjedelem maximum 15 ezer karakter (szóközökkel) lehet.

A közölt 3 pályaműért egyenként 40.000 ft. honoráriumot fizetünk (a később, esetleg nem e kiadványunkban közöltekért is), a második és harmadik helyezettek nevét, esetleg írásaikból részleteket a Novella vagy a Nők Lapja számaiban közlünk.

Az első három helyezésen túli 25 legjobb pályamű az Irodalmi Jelen honlapján is megjelenik.

A művek elbírálását a Nők Lapja és az Irodalmi Jelen Online munkatársaiból álló zsűri végzi majd, melynek munkáját Grecsó Krisztián író, az Élet és Irodalom munkatársa vezeti.

A pályaműveket a noklapjapalyazat@sanomabp.hu e-mail címre várjuk. Beküldési határidő: 2010. április 2. A pályázat nem jeligés, kérjük a pályázókat, hogy a levélben tüntessék fel nevüket, telefonszámukat, e-mail címüket, valamint hogy melyik egyetem/főiskola hallgatói, melyik szakon és évfolyamon.


 
1844 szerző 17950 verse :: aktív szerkesztők:
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
dokkszerki@dzsímélPONTkom
KIEMELT AJÁNLATUNK

Kovácske T. János
  5 szünetjel
BESZÉLGETÉSEK

új maradandokkok

Kupcsulik Ágnes: hétköznapi mágiák
Klema Anita: brassói
Tesch Gábor Ferenc: őszutó
Kovácske T. János: 5 szünetjel
Kókai János: Iniciálé
FRISS FÓRUMOK

Zápor György 36 mp
Kovácske T. János 2p 18 mp
Dolgos Mátyás 9p 52 mp
Viga Vendel 17p 35 mp
Kupcsulik Ágnes 1ó 7p 17 mp
Szilágyi Erzsůbet 1ó 10p 25 mp
Czékmány Sándor 2ó 13 mp
Papp Für János 2ó 13p 52 mp
Fűri Mária 4ó 2p 2 mp
Babják Krisztián 4ó 49p 40 mp
lengyel attila 5ó 7p 38 mp
Juhász László 6ó 1p 21 mp
Korányi Mátyás 7ó 57p 18 mp
Zerza Béla Zoltán 8ó 8p 17 mp
Hargitay K. Tamás 8ó 51p 35 mp
B. Tóth Klári 9ó 12p 56 mp
Válóczy József 9ó 20p 32 mp
Dukay Nagy Ádám 9ó 42p 9 mp
Horváth Egon 11ó 34p 40 mp
Csengődi Péter 13ó 31p 30 mp
Szilágyi Erzsébet 16ó 21p 8 mp
Grósz Zoltán Gábor 17ó 17p 15 mp
Farkas Péter 17ó 22p 59 mp
Bihary József 18ó 1p 56 mp
Karaffa Gyula 23ó 42p 42 mp
Janáky Marianna 1 nap 23p
Tesch Gábor Ferenc 1 nap 35p
Klema Anita 1 nap 1ó 5p
Dezső Márton 1 nap 1ó 58p
Kovács Sára Szorina 1 nap 2ó 3p
FRISS NAPLÓK

wolferl
csokki kicsinyke é...
Hajléktalanul folyt.
Költőnőt szeretni
spion
Baltazar
Kovácske T János
PIMP
Árvai Emil
csapongó ...
OLVASÓNAPLÓ
Új Felvilágosodás
Equus przewalskii
iTomjaimra bontva
KicsiLánymindennap...
VERSOLVASTATÓ frissült
KÖLTőK A KÖZÉRTBEN

felolvasóestjeink
Videók:
   1. Király Levente - Miklya Anna
   2. Oravecz Péter - Sirokai Mátyás
   3. Karafiáth Orsolya - Kis Orsolya
   4. Filip Tamás - Krusovszky Dénes
   5. Varró Dániel - Németh Bálint
   6. Szabó T. Anna - Haraszti Ági
   7. Szentmártoni János - Veres Máté
   8. Lackfi János - Szolcsányi Ákos
   9. Kiss Judit Ágnes - Pion István
   10. Imreh András - Szabó Marcell
DOKKERARCOK

Boldogok a szerkilegények?
  Videók:
     1. Székely Szabolcs
     2. Ijjas Tamás
     3. Simon Márton
     4. Tolvaj Zoltán
     5. Pion István
REGISZTRÁCIÓ
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
VERSPÁLYÁZAT 2006

A Vitorla Díj 2006 kiírása
ajánlott versek
a pályámûvek
a nyertesek
DOKK-PINCE †

FOTÓK
LÁTOGATOTTSÁG



  Szabó T. Anna - Haraszti Ági

 Hozzászólás
 Neved

 Jelszavad, ha regisztrált neved van:
 Tartalom
Biztonsági kód: zgu2
Gépeld be a fenti kódot:

A dokk fórumai nyitottak, regisztráció nélkül is használhatóak. De lehetőséged van rá, hogy
nevet foglalj magadnak a regisztráció alatt.


10.
2007.05.27 07:54
ip: 87.97.86.*
Márti: ráébredés

Válasz erre Még annyit, hogy ráébredtem, miért nem tudok jó verseket írni. (Volt néhány szerény próbálkozásom, leginkább érzelmi túltengésekkor)
Ha én arra lettem volna kíváncsi, milyen ízű a hajam, kiszakítok egy hajszálat és megnyalom. Eszembe sem jutott volna ezért megnöveszteni a hajam. Túl racionálisan gondolkodom, és célratörően cselekszem.
És itt elzárom magam, kezdek túltengeni:-)


9.
2007.05.26 23:40
ip: 87.97.124.*
Márti: köszönöm

Válasz erre Végre sikerült végignéznem a teljes beszélgetést.
Egyrészt kiderült egy fontos dolog:
"Fekvő nő kockás do" helyett Fekvő nő kockás pokrócon:-) Mennyivel más hangulata van ennek, mintha pléd lenne a címben.
Köszönöm iTom, hogy kérdeztél helyettem.
És Annának is köszönöm a választ. Megtalálta azt a számomra legizgalmasabb motivációt, ami arra késztet, hogy még több versével ismerkedjem meg.
Nem hallottam, hogy a másik kérdésem elhangzott-e (a költőnőkről kérdeztem), de örömmel hallottam, hogy szóba került, és hogy Annát is izgatja. Szívesen elvégeznék egy olyan tesztet, ahol nem ismert versekről kellene megtippelni hogy költő, vagy költőnő írta-e. Persze tudjuk, hogy "utánozni" is lehet. (belebújni költőként női lélekbe / Weöres, Esterházy/, kíváncsi lennék egy fordított példára. Tudtok ilyenről, hogy költőnő teremtett meg egy férfi költőt?)
Ági nagyon tehetséges, nagyon tetszettek a versei.
Izgalmas egyéniség. Szabó T. Anna elemzése nagy élmény volt.
Rengeteg dolog eszembe jutott közben, de így utólag nehéz reagálni.
Most leginkább az jut eszembe, hogy többször is felmerült bennem a kor, a világ gyors változása. Mennyire megváltoztatja a művészetben használt "valóságot" is.
Ági versében volt ez? "A gép forgatta még a lemezt egy darabig." Milyen lemezt? A cd-t ugye nem forgatja tovább a lejátszó? A bakelit lemezek forgása mennyi mindent kifejezhet. Ez filmeken régebben kedvelt téma volt. Meddig értik meg az olvasók az ilyen utalásokat? Vagy ha értik is, mondhat ez annyit és úgy annak, aki nem hallotta, milyen egy lemezjátszó sercegése?
Ezt azért kérdezem, mert a felgyorsult világunkban már nem emeberöltőnként vannak generációváltások, hanem sokkal rövidebb idő alatt. És nagyon gyorsan változik a nyelv is. Ez sokkal nagyobb szakadék lehet a generációk között, mint régen. Én (fél évszázadon túl) igyekszem tájékozódni, de nehezen tudok lépést tartani. Sok olyan verset olvasok pl. ahol filmekre utalnak fiatal költők, ma használatos angol kifejezésekkel találkozom, számítástechnikai hasonlatokkal, stb. Mondanak ezek majd mondjuk húsz év múlva az olvasónak valamit?
Viszont éppen a gyors változás miatt egy-egy ilyen kép, kifejezés lehet egy lenyomata (vers-fényképe) a kornak amelyben éppen most élünk.


8.
2007.05.25 21:05
ip: 82.144.189.*
Éva: est

Válasz erre Tényleg érdemes volt megnézni, jobban mondva meghallgatni, mert látni nehezen látom az arcokat, ami nekem hiányzik.
Szóval élmény, mert más, mint az eddigiek és nem baj, ha Anna többet kérdezett, mint Tamás, jó volt így, ahogy volt.
Megérte, mert egy ragyogó költőt ismerhettem meg, Ágit. Öröm volt hallgatni.
Szabó T. Anna költészetét ismerem, szeretem, de kicsit hiányoltam verseit az estről, bár a kérdéseiből is sokat megtudtam róla.
Szóval jó volt, tanultam. Köszönöm.


7.
2007.05.25 00:36
ip: 87.97.118.*
Márti: tessék megnézni!

Válasz erre Tisztelt DOKK-osok!
Mi ez az érdektelenség?
Én már láttam a beszélgetésről készült film nagy részét, csak nem volt időm írni róla. Annyit mindenképpen bátran mondhatok, hogy érdemes megnézni.
Fiúk! Olyan szépek ezek a költőnők belülről is, kívülről is, hogy igazán érdemes megnézni őket.
Lányok! Nektek pedig azért, mert jó tanulság: Mi nők nem tudunk kibújni a bőrünkből. Szeretünk beszélgetni. Nem tudom, mennyire ismerték egymást a beszélgetés előtt Anna és Ági, de minden elfogódottság nélkül és egymásra figyelve tudtak beszélgetni. ITom meg jó férj módjára hallgatta a két "barátnőt". Legalább egy jó meccs lett volna a tv-ben:-)


6.
2007.05.23 07:39
ip: 195.199.138.*
Márti: re: végtelenül

Válasz erre
Előzmény
Nem értem, mert 100%-nál állt meg, és vártam vagy 10 percet, de nem folytatódott.


5.
2007.05.23 06:49
ip: 89.132.107.*
iTom: re: végtelenül

Válasz erre
Előzmény
Nem, nem ott van. Megnéztem a videót, és a videónak sem ott van a vége.
A fenti posztra érkezett válaszok: Márti


4.
2007.05.23 01:20
ip: 87.97.113.*
Márti: végtelenül

Válasz erre
65:57 Fekvő nő kockás do
Nálam itt a vége. Valóban itt van?
A fenti posztra érkezett válaszok: iTom


3.
2007.05.22 08:46
ip: 195.199.138.*
Márti: re: jipijé

Válasz erre
Előzmény
De még mennyire!


2.
2007.05.22 06:34
ip: 81.182.188.*
macsk: jipijé

Válasz erre Már vártuk nagyon.
A fenti posztra érkezett válaszok: Márti


1.
2007.05.22 03:57
ip: 80.99.59.*
Dokk Szerki: új videó

Válasz erre Íme, Szabó T. Anna és Haraszti Ági estje.



0

ÚJDONSÁGOK a dokkon

2010-03-11 21:18   új fórumbejegyzés: Zápor György
2010-03-11 21:16   új fórumbejegyzés: Kovácske T. János
2010-03-11 21:13   új fórumbejegyzés: Zápor György
2010-03-11 21:11   új fórumbejegyzés: Kovácske T. János
2010-03-11 21:09   új fórumbejegyzés: Dolgos Mátyás
2010-03-11 21:01   új fórumbejegyzés: Viga Vendel
2010-03-11 20:45   új fórumbejegyzés: Viga Vendel
2010-03-11 20:11   új fórumbejegyzés: Kupcsulik Ágnes
2010-03-11 20:08   új fórumbejegyzés: Szilágyi Erzsůbet
2010-03-11 20:02   új fórumbejegyzés: Szilágyi Erzsůbet
KI ÍRTA? - JÁTÉK

Megcsúszott az út a vízmosás miatt.
Szállodában lakni ott, ahol éltem veled.

Az eddig eltalált versek listája
Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2010-03-09 16:28 tgf
2010-03-09 00:04 B.Tóth Klári
2010-03-01 12:59 Virág
2010-02-20 17:42 Kupcsulik Ágnes
2010-02-15 22:00 B. Tóth Klári
2010-02-10 20:23 FűM
2010-02-07 19:38 Klema Anita
2010-01-27 14:59 (Nagypál István)
DOKK könyvek

A dokk.hu az esélytelenséget és annak nyugalmát kínálja és kéri. Verseket, nem versenyeket. Mérhetetlenséget. És értetlenséget, hogy legyen mi ellen küzdenie. Jó mulatságot, férfi-munka-volt-ot.