Várjuk írásaitokat!

A Nők Lapja külön kiadványa, a Nők Lapja Novella pályázatot hirdet a felsőoktatásban tanulók részére, saját mű alkotására, novella, vers és esszé (vagy kritika) kategóriában „Zene? Az enyém?” munkacímmel. A művek témájának valamiképp a zenéhez kell kapcsolódnia, a mű saját címe a fentitől természetesen eltérhet.

Valamennyi kategóriában az első három legjobb pályaművet 2010-ben közöljük a Nők Lapja Novella hasábjain. A terjedelem maximum 15 ezer karakter (szóközökkel) lehet.

A közölt 3 pályaműért egyenként 40.000 ft. honoráriumot fizetünk (a később, esetleg nem e kiadványunkban közöltekért is), a második és harmadik helyezettek nevét, esetleg írásaikból részleteket a Novella vagy a Nők Lapja számaiban közlünk.

Az első három helyezésen túli 25 legjobb pályamű az Irodalmi Jelen honlapján is megjelenik.

A művek elbírálását a Nők Lapja és az Irodalmi Jelen Online munkatársaiból álló zsűri végzi majd, melynek munkáját Grecsó Krisztián író, az Élet és Irodalom munkatársa vezeti.

A pályaműveket a noklapjapalyazat@sanomabp.hu e-mail címre várjuk. Beküldési határidő: 2010. április 2. A pályázat nem jeligés, kérjük a pályázókat, hogy a levélben tüntessék fel nevüket, telefonszámukat, e-mail címüket, valamint hogy melyik egyetem/főiskola hallgatói, melyik szakon és évfolyamon.


 
1843 szerző 17914 verse :: aktív szerkesztők:
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
dokkszerki@dzsímélPONTkom
KIEMELT AJÁNLATUNK

Soós Gábor
  Labdák
BESZÉLGETÉSEK

új maradandokkok

Kókai János: Iniciálé
B. Tóth Klári: Tiltott ünnep
Mezei Katalin: Német barokk (2.)
lengyel attila: Benceversek - Cupperhős
Soós Gábor: Kamionos
FRISS FÓRUMOK

Juhász M. Lajos 49p 32 mp
Márkus András 1ó 16p 29 mp
B. Tóth Klári 1ó 25p 44 mp
Dolgos Mátyás 1ó 38p 3 mp
Kovácske T. János 1ó 47p 30 mp
Kupcsulik Ágnes 2ó 22p 14 mp
Janáky Marianna 2ó 26p 39 mp
Karaffa Gyula 2ó 54p 12 mp
Bozsoky Erika 2ó 55p 9 mp
Fűri Mária 4ó 25p 26 mp
Korányi Mátyás 4ó 27p 55 mp
Csontos Márta 6ó 43p 53 mp
Pakulár Erika 7ó 54p 33 mp
Mülléder Mari 9ó 48p 14 mp
lengyel attila 11ó 33p 41 mp
Kiss Mira 14ó 33p 39 mp
Kránicz Szilvia 15ó 6p 21 mp
Soós Gábor 1 nap 2p
Papp Für János 1 nap 57p
Fábián Franciska 1 nap 1ó 48p
Grósz Zoltán Gábor 1 nap 2ó 36p
Makkos Péter 1 nap 3ó 48p
DOKK_FAQ 1 nap 7ó 53p
Lackfi János 1 nap 8ó 1p
Viga Vendel 1 nap 9ó 55p
Ferenczy Anna 1 nap 14ó 24p
FRISS NAPLÓK

Kovácske T János
Baltazar
PIMP
Árvai Emil
csapongó ...
OLVASÓNAPLÓ
Új Felvilágosodás
wolferl
Equus przewalskii
iTomjaimra bontva
KicsiLánymindennap...
Hajléktalanul folyt.
Megmondom
Nő a lámpák mögül
Élek
VERSOLVASTATÓ frissült
KÖLTőK A KÖZÉRTBEN

felolvasóestjeink
Videók:
   1. Király Levente - Miklya Anna
   2. Oravecz Péter - Sirokai Mátyás
   3. Karafiáth Orsolya - Kis Orsolya
   4. Filip Tamás - Krusovszky Dénes
   5. Varró Dániel - Németh Bálint
   6. Szabó T. Anna - Haraszti Ági
   7. Szentmártoni János - Veres Máté
   8. Lackfi János - Szolcsányi Ákos
   9. Kiss Judit Ágnes - Pion István
   10. Imreh András - Szabó Marcell
DOKKERARCOK

Boldogok a szerkilegények?
  Videók:
     1. Székely Szabolcs
     2. Ijjas Tamás
     3. Simon Márton
     4. Tolvaj Zoltán
     5. Pion István
REGISZTRÁCIÓ
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
VERSPÁLYÁZAT 2006

A Vitorla Díj 2006 kiírása
ajánlott versek
a pályámûvek
a nyertesek
DOKK-PINCE †

FOTÓK
LÁTOGATOTTSÁG



  Varró Dániel - Németh Bálint

 Hozzászólás
 Neved

 Jelszavad, ha regisztrált neved van:
 Tartalom
Biztonsági kód: 4s51
Gépeld be a fenti kódot:

A dokk fórumai nyitottak, regisztráció nélkül is használhatóak. De lehetőséged van rá, hogy
nevet foglalj magadnak a regisztráció alatt.


11.
2008.02.26 16:24
ip: 213.157.116.*
.: ..

Válasz erre ragyogsz nem ragyogsz
ugyan mindegy,
kék a szemed, mint
tavaly nyáron a vízben a fejem
és ez a lényeg.

ragyogsz nem ragyogsz
ugyan mindegy
kél a fejem, mint
tavaly nyáron a vízben a fejem
és ez a lényeg.

ragyogsz nem ragyogsz
ugyan mindegy,
ez a lényeg.


10.
2008.02.26 16:13
ip: 213.157.116.*
exkritus: vd

Válasz erre dani varr, mer ez a dolga, új ruhát a régi szóra, mert ezt tudja, csak azt nem értem, mit kéne rajta egyek, nem eszek se szőtt, se fonott pulovereket


9.
2007.05.05 20:11
ip: 213.16.111.*
nb: re: hihi

Válasz erre
Előzmény
:)
íme, rosszul hitted. Dani helyett nem szólhatok, persze.
de én nem tudom. felolvasni. megírni. talán.


8.
2007.05.04 19:39
ip: 87.242.56.*
ÉheS faTIma: hihi

Válasz erre Szia mindenki!
Még sosem voltam felolvasóesten, ez volt az első:)
És pozitív élményekkel távoztam. Dani a te verseidet már olvastam (egy párat) És a boci boci tarkásak viszik a pálmát:)
Egy dolgot meg kell jegyezzek:)
Azt hittem a költők fel tudják olvasni a verseiket:)
A fenti posztra érkezett válaszok: nb


7.
2007.05.04 10:56
ip: 89.132.114.*
..,: re: ?

Válasz erre
Előzmény
lehet hogy mégis tévedtem. a párom varázsol, így ma ott találom magam szembe a maszatos könyved előtt, s ott vannak benne a rózsaszín kiemelések. talán mégis erre emlékeztem. talán csak hallucináltam, s mégsem volt nyuszi sehol. nem tudom. már semmit sem tudok. persze nem fogsz idetévedni... hogy is tehetnéd... hogy választ kapjak. nem baj. így is jó.


6.
2007.04.30 22:14
ip: 89.132.114.*
..,: ?

Válasz erre te Dani,
most nem az elvarázsolt szíved-lelked vagy lustán hajló teknőívű hátad, s nem is prózai lírád kedvesen közvetlen hangja miatt jöttem ide.

ha tolakodásom nem veszed zokon,
a felolvasóesten említetted a 17 évesen írt nyuszi szerelme és éjszakája könyved, ezt hányban írtad pontosan? esetleg mennyi ideig? és mikor jelent meg? és mi is a címe? valószínű régebben valahol lapoztam is, mert emlékszem rá, legalábbis sejtem hogy az volt, még dühös is voltam rád, de azzal nem fárasztalak hogy miért, és különben is hatása erősebb volt akkor mint tetszés. később nem akadt már kezembe… én ugyan nem tudtam olyan jóízűn szívből felnevetni s kuncogni rajta, mint az előtted és érted rajongó lánycsapat, be kár… de biztosan megvolt az okom, na meg az a fránya +10-15 évem, s hogy megéltem már ezt-azt, hiába
nem baj hogy gonoszkodom ugye…

de tényleg mielőtt ide… próbáltam azért keresni, de csak a maszatosodról meg a bögrésedről találtam ezt-azt, pedig határozottan emlékszem, hogy láttam könyvben a nyuszisodat is.
A fenti posztra érkezett válaszok: ..,


5.
2007.04.30 17:39
ip: 87.97.88.*
Márti: re: csak úgy

Válasz erre
Előzmény
Így jár aki moderál:-)
Kap hideget, meleget. A bulvár jellegen azt értem, hogy felszínes, semmitmondó (De lehet jóindulatúan kis színesnek is mondani). Ki vagyok most erre hegyezve, mert tréning-mérgezésem van, és ott is voltak ilyen snassz feladatok, hogy írj egy állatot, növényt, épületet, dalt, stb. Ez olyan átlátszó, hogy kapásból tudtam olyat írni, hogy olyan emberek, akik két órája ismertek, azonnal tudták, hogy rólam van szó.
De nem tragédia, ha beveszel ilyet, biztos van, akinek tetszik. Karafiáth is jókat vihogott rajta.
De ez csak egy mini kritika, alapjában véve tetszett a beszélgetés. A szándék még inkább.


4.
2007.04.30 16:55
ip: 193.226.224.*
SzéSza: re: csak úgy

Válasz erre
Előzmény
Kedves Márti, köszönöm a véleményt, eltettem. Egyébként viszont estek után a moderátorok általában húszféle észrevételt kapnak, hogy mi volt jó és mi nem, ezek pedig többségében ellentmondanak egymásnak - ez pedig már jele lehet annak, hogy valamit sikerült elérnie az estnek. A bulvárjelleg nem véletlen, tudatosan építünk ilyen etapokat a beszélgetésekbe - bár jó lenne tudni ennek a szónak a jelentését az estre vonatkoztatva. Lehetne persze az egész műsort erre futtatni ki, ami érzésem szerint ugyanúgy nem lenne jó, mint teljesen kiiktatni az olyan kérdéseket, mint Flinstones vagy Mézga.
A fenti posztra érkezett válaszok: Márti


3.
2007.04.30 09:27
ip: 87.97.88.*
Márti: re: javítás

Válasz erre
Előzmény
Köszi, meghallgattam, kár lett volna kihagyni azt a bizonyos első verset.
Nem értek egyet azzal, amikor azt mondják Danira, hogy nem elég mély. Látszólag valóban ez a vers is (a címét nem jegyeztem meg) könnyed, kelleti magát, még szórakoztat is, de rengeteg tovább gondolható témát
vet fel. És tökéletes korrajz.


2.
2007.04.29 17:55
ip: 80.99.59.*
Dokk Szerki: javítás

Válasz erre javítottuk a hanghibát.
A fenti posztra érkezett válaszok: Márti



0 10

ÚJDONSÁGOK a dokkon

2010-03-09 23:54   új fórumbejegyzés: Juhász M. Lajos
2010-03-09 23:44   MI TÖRTÉNT VELED? /le/
2010-03-09 23:27   új fórumbejegyzés: Márkus András
2010-03-09 23:18   új fórumbejegyzés: B. Tóth Klári
2010-03-09 23:09   új fórumbejegyzés: B. Tóth Klári
2010-03-09 23:08   MI TÖRTÉNT VELED? /mödöf/
2010-03-09 23:08   MI TÖRTÉNT VELED? /lócikula/
2010-03-09 23:07   MI TÖRTÉNT VELED? /spárnyi/
2010-03-09 23:07   MI TÖRTÉNT VELED? /teszkónyi/
2010-03-09 23:05   új fórumbejegyzés: Dolgos Mátyás
KI ÍRTA? - JÁTÉK

Átkot verjenek fölém keresztnek,
Titkaim kanálisokban,
A szelek köztük is bűnt keresnek.

Az eddig eltalált versek listája
Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2010-03-09 16:28 tgf
2010-03-09 00:04 B.Tóth Klári
2010-03-01 12:59 Virág
2010-02-20 17:42 Kupcsulik Ágnes
2010-02-15 22:00 B. Tóth Klári
2010-02-10 20:23 FűM
2010-02-07 19:38 Klema Anita
2010-01-27 14:59 (Nagypál István)
DOKK könyvek

A dokk.hu az esélytelenséget és annak nyugalmát kínálja és kéri. Verseket, nem versenyeket. Mérhetetlenséget. És értetlenséget, hogy legyen mi ellen küzdenie. Jó mulatságot, férfi-munka-volt-ot.