Tesch Gbor Ferenc
86. 85.
2010.04.27 13:45
ip: 79.121.15.*
| tgf -- klikovac
|
| Válasz erre | IGOR KLIKOVAC
Peking utolsó napjai*
* * *
“Ha elkezdõdik, a városban a legbiztonságosabb” – mondja a barátom
apja, katonatiszt, míg mi fiatalok ásunk.
Az ásóink nyomán lassan mélyülõ gödör
inkább sekély sírra hasonlít, mint garázsalapra,
de még csak õsz van és túl korán ahhoz,
hogy ezt észrevehessük. Politikai eszmecserénket
ez megfosztja obligát kontextusától, közönséges
kora reggeli fecsegéssé teszi.
A félig befejezett víkendház tornácán ülünk, és
sült csirkét eszünk, áttérünk a sportra.
A Partizán és a Zvijezda, átmeneti kor, márkaárfolyam.
Vagy mert magasan vagyunk, vagy mert
csönd vesz körül, különösen védettnek
érezzük magunkat.
Teljesen egyedül vagyunk a hegyen, az erdõ sötét
vonalán túl van a város.
Hátralökjük a széket, megmarkoljuk az ásót.
Vasárnap, sporthírek
Kedd van, e hónapban az utolsó.
Üres az utca, a stadion foglyul ejtett hangszórójából
harsog a félidõ, de senkit sem ébreszt fel. Valaki
egy önkiszolgálót foszt ki a sarkon, olyan – ez nem túlságosan
zavarja –, mint egy fáradt mûvezetõ a mûszak végén.
A konyhaablak alatt srácok mennek el
puskával a kezükben meg egy magányos biciklista.
A betonházak tompán verik vissza a tûzoltókocsik
szirénáját és a kitartó telefoncsörgést. Nem lehet
cipõfûzõt és madáreledelt kapni. A nemrég eltalált
épületek szabályos körvonalai egyre inkább szuvas
fogakra hasonlítanak. Krematóriumi kékségû felhõk
gyülekeznek a város fölött.
* * *
Mikor elkezdõdik, a határ menti városoknak gyorsan
végük. Mint egy álomi zuhanásnak, egy csillagnak, egy
leszakadt gombnak. A rádióamatõrök zavaroktól meg-megszakadó hangja,
mint egy ideges beteg, aki körül mindenki tudja már,
mi az igazság. Az elhagyott rendõrõrsök
sarkig tárt ajtaja, üres ruhaszárító kötelek,
az ottfelejtett tyúkokat hajkurászó gazdátlan kutya,
néhány nevetséges, egymásra rakott gerenda
a városba vezetõ úton.
A távolból kamionok motorzúgása, mely
szinte megkönnyebbülést hoz.
Határ nem létezik, csak helységek,
melyeken át a tengerhez visz az út, kilyuggatott útjelzõkkel
körülvett kisvárosok, szelíd gyümölcsösök.
Kisgyerekek, akiknek egy messzi iskola faláról
letépett térképet hoz az apjuk, és piros
ceruzáik, melyekkel holnap rárajzolják
hazájuk domborodó pocakját.
Ezt a napot mintha Chandler olvasására teremtették volna
Szinte elmondhatatlan. Jókora zöld
légy alszik az erkélyrácson,
egy pohár édes rózsaszörp, az egyenruha zsebében
örökös rab, összetûrt nõi magazin.
Mint kifogyott öngyújtó sóhaja, rövid
villanás ismétlõdik az erdõ távoli, nyirkos felszínén.
Kevés. Szinte semmi. Véletlen alkalom
egy kis utcai bûnözõnek;
mint filmkockán villanó nõi láb – kihívás, amely
kihagyható.
A hordóugró, chiaroscuro*
Kiugrani egy pokolian mély boroshordóból
a folklór lefegyverzõ toldaléka mely a
szarajevói chiaroscuróban vésõ vagy tükör gyanánt
kínálkozik: a sötét hordóüledékbõl kiugró szeme
a világ láttán – mint némely találékony
kétéltûé – légzõszervvé változik. A fény
rákényszeríti szívét hogy megszakítsa
a víz alatti vakság ritmusát.
A szavannán elhagyott elefántcsont gyanánt
gúlába rakott üres gránáthüvelyek látványa
a kiábrándulás múló szédületét hozza rá
mint egy vásári alku befejezetlen szentáldozása.
* * *
Az út mentén – egy Volkswagen kiégett héja, csalánnal,
gyertyával és két gyászjelentéssel utólag feldíszítve – a tudat
távcsövében beérõ szárazföld, bénító
indulatszó. A motorháztetõ kormos fémcsillaga alatt
egy vizeskannát cipelõ öregember legyilkolásának
puffanása, egy sánta lány frissen begyógyult sebhez
hasonló mosolya, egy kandúr csontsoványsága.
Egy pillanatig arra gondolok, a szenvedés talán csak
egy sóhaj, amit a remény kilométerórája mér, de
rögtön abba is hagyom.
Fényesen, mint egy játékszer, lehull egy vadgesztenye.
Félresimítom a hajam, megcélzom – elrúgom.
Jön egy ember, lábát a karosszériára teszi, megköti a cipõjét.
Mintha rég készülne rá, a szél behinti az utcát a szürkület nedves
fûrészporával. Hátam mögött a csend
úgy hangzik, mintha folyton hátranézve
üvegcserépen futna valaki.
Playback
Szemközt az üvegen: két fej és egy törzs
darabja – egy lány egy fiú ölében, az esõ és
a pára raszterében elmosódó szekvencia.
A lány, mintha helyet keresne, kicsit tétovázik,
mielõtt állon csókolná a fiút. Aztán profilban
mosolyognak egymásra, idegen kabátok sötét
margói közt feltünedezve.
Lábujjaimat a mûszálas szövet és újságpapír
nyirkos katyvaszában mozgatva meleget
érzek cipõmben, ez szinte megmagyarázza
a meghittséget, amellyel nézem õket:
nyitott szájukban halvány neonfénnyel szorosan
egymáshoz simulnak saját hangjuk szaggatott tremolójában.
A mellettünk elhúzó másik villamos hirtelen
csikorgásába veszõ nevetésük súlyos,
mint ólom a kivetett
horgon.
Halottak ünnepe egy másodikligás stadionban
A fontos vasárnapi meccs elõtt munkások
jelölik ki a pálya vonalait.
A szélhordta mészpor körüllengi õket
és felszáll magasra a fejük fölé mint
a hamu a szeptemberi ünnepségeken
Kiotóban vagy Oszakában.
A holtak lelkei elfoglalják a legjobb helyeket.
Család
Elaludtam a tévé elõtt,
azt álmodtam, hogy az esti híreket
elhagyott lakásunkból közvetítik, a folyosóról.
A mûsor véget ért, és
még mindig csukott szemmel hallom
az elektronok susogását: HOLNAP,
MA EZEK
MÁR
NEM LÉTEZNEK.
Otthon (I)
A könnyû kávéházi egzaltáció perceiben
a költészet és a haza bajai meghatóan rokonnak tûnnek,
jóformán azonosnak. Megrendelt beszédek patetikus szerzõje
vonaglik mikrofon mögött; öregember nemrég lerombolt
híd képe fölött morzsolja süteményét; spicces
emigránsok, túl hangos jazzband, tombola svédasztallal;
a házigazda elviselhetetlen kíváncsisága…
A meg nem evett nemzeti ételekkel félig töltött
elhagyott konténerek meghatóan bizonyítják,
hogy a forma indulatával szemben az értelem
tehetetlen.
Isten szándékán kívül
A szennyes ruhából kékes bambusztövekként
kinövõ nõi karokban; a csámpásan levágott
gumicsizmákban; a szûk postásruhában;
a felvarrt mandzsettákban. A taxisok dühében és a vakok
fürgeségében. Az ég alacsonyságában. Van valami
a tökéletesség iránti naiv barokk vágyból, valami
epés és visszavonhatatlan.
Egy még meleg ülõhely, egy erõs feketekávé,
a bizalom ritkás varrata.
Tigrisásítás, túl szolgálatkész rácsok húrjain játszva.
Otthon (II)
Õ angolul tanul, én
levelet írok. Boldogulunk,
ahogy tudunk, várjuk
a mûsor végét.
A lépcsõkön
nem kívánt barátok
léptei, õsz,
felhajtott gallérok, ökölbe
szorított kezek
bélelt zsebekben.
* * *
A postaszolgálat megszûnése miatt
apám levele már csak
halála után jött meg. A levél mint az elmúlás szokásos,
túlságosan nyilvánvaló szimbóluma ezúttal
éppen fordítva mûködik.
Idõs apám alázatosan
sorolja kívánságait: horgászhorog, cipõ, borotvapenge…
Apróságok, és minthogy már elküldtem õket, az egymást
elkerülõ küldemények érzelmes sémájába
illenek.
Távolság
Frissen fõtt kamillatea egy fazékban, alatta
egy folyóirat vásárlására buzdító szórólap.
Ültetvényen dolgozó fiatal néger férfi képe egy
képeslapon. Az Illuminációk* borítója, hõmérõ,
a tévé képernyõjérõl terjedõ kékes nedvességfolt.
Néhányszáz méterrel magasabban leszálláshoz
készülõ repülõgép motorzúgása.
Útmunkák a szomszéd utcában, egy hirtelen
zápor a város északi felében, a csönd, mely este
az állatkertre borul.
Mennyi minden. Mennyi áthidalhatatlan
apróság
közöttünk.
CSORDÁS GÁBOR fordításai
Igor Klikovac 1970-ben született. Szarajevó Grbavica negyedében lakott. A háború alatt sikerült elhagynia Szarajevót, és Londonban telepedett le. A 90-es években egy könyvesboltban dolgozott. Megírta Posljednji dani Pekinga (Peking utolsó napjai) címû verseskötetét, és kéziratát elküldte Miljenko Jergoviænak, hátha talál Horvátországban kiadót, amelyik hajlandó megjelentetni. Nem sikerült. Igor Klikovacnak egy idõ óta nyoma veszett a megváltozott mobilszámok és lakcímek útvesztõjében, ezért nem tudjuk, hol van és mivel foglalkozik ma. Abban a meggyõzõdésben teszünk közzé egy ciklust kéziratából, hogy a szarajevói háborús irodalom egyik legjobb és legfontosabb könyvérõl van szó.
*
A Peking utolsó napjai címû könyv Pierre Loti (1850–1923) a francia író mûve.
*
A hordóugrás olyan népszokás, mely csak Bosznia néhány északi és északkeleti településén maradt fenn. A hordóból a kéz segítsége nélkül kell kiugrani, a hordó pedig, ahogy a versengés elõrehalad, egyre mélyebb lesz. Akik a verseny végéig játékban maradnak, azok már önmaguknál magasabb hordókból ugranak ki.
* | | A fenti posztra érkezett válaszok: kov?cske | 84. 83.
2010.03.10 20:44
ip: 81.182.177.*
| Klema Anita -- ?szutó
|
| Válasz erre | Emlékszem, mikor elõször töltöttél fel verseket ezt rögtön a kedvencek listájába tettem. Késõbb valamiért levetted.
Másodjára is felkerült a listámra. És örülök, hogy most már ott is marad. Nekem továbbra is ez a kedvencem tõled.
Ne kérdezd miért, ésszerû magyarázatot úgysem tudnék adni. | 82.
2010.03.10 14:17
ip: 89.132.65.*
| tgf -- ?szutó
|
| Válasz erre | Jogos felvetések. Az öngyilkosság lehetõség, ott a kampó. Az õszutó a hangulat (is). Én sem tartom sikerültnek. A rímeket kiszedem, mert szó szerint túllõ a célon. Idegesítõ. Köszönöm a hozzászólásokat. | 81.
2010.03.10 10:33
ip: 81.182.162.*
| viga -- ?szutó
|
| Válasz erre | én a kampót ebben a versben az apával, illetve egy (lehetséges vagy volt, de a feltételes mód miatt mégis inkább a jövõbe tolt) öngyilkossággal tudom összekötni, hogy a kettõt lehet-e, azt nem tudom, vonatkozhat a kampó az egyes szám elsõ vagy második személyû beszélõre is (e kettõ mintha ugyanaz lenne), kicsit zavaros a dolog nekem is, nem tudom ugyanakkor, ez a szöveg hibája-e. a kampó (aminek egyébként köznyelvi jelentése is van, lásd itt: „Így és ennyi.” ) talán összefügg a címmel, a halott virággal, a sötét délutánokkal, az itallal, a csontok fázásával, a mentéssel és a vitával, a vég sajnálásával, tehát elvileg meg van terítve neki (szerintem).
én nem tartom annyira jól sikerült szövegnek ezt, bár a megmunkáltságát nem vitatom. hiába vannak elrejtve a rímek, kicsit harsánynak tûnnek nekem. Több mondatot is túlrágottnak érzek (pl. „Belül
fázol.”, „Én mentem a menthetõt”), de ami szerintem a leginkább kilóg: „…apád az italt / nem szégyellte, de szerette.” bár látni vélem persze, hogy ez a regiszter mintha szándékos lenne az egész versben.
nem tudom, lehet, hogy teljesen félreolvasom a szöveget, egyelõre nem nagyon tudok megbarátkozni vele.
| 80.
2010.03.10 10:08
ip: 188.157.95.*
| Dolgos Mátyás -- ?szutó
|
| Válasz erre | Megbocsátható a kritikahiányos maradósság. Az, maradós, szerintem is. Bár befejezetlen. Hozzáírnék. Egy kampó akkor az utolsó, ha elõtte értelmezte a vers. Így nincs funkciója a szónak. Lóg. Nem tartozik sehova, és hozzá se. Márpedig az õszutó is függelék, meg a helyzet is. Mint a kampó? | 79.
2010.03.01 19:39
ip: 89.132.65.*
| tgf -- mozigépész?
|
| Válasz erre | nem, nem, igazad van, ezt elrontottam. lehet, hogy ez nem is mozigépész? na lebuktam. az "ami" azért maradt benne, mert egy Bertók sor után indult meg a vers. de úgymaradt. na mind egy. kijavítom. minden észrevett hibáját jogosnak érzem én is. azért kösz. | 78.
2010.03.01 19:10
ip: 81.182.121.*
| viga -- mozigépész
|
| Válasz erre | ehh, tudod, hogy szubjektív, meg kicsit cidrás is vagyok,
tehát menzapauza, amit írok, lehet, csak zöldségeket.
fontolgatom, hogy az elsõ sorban mennyire ill. –ben funkcionál
az „ami”. tkp. ja. szép, illetve érdekes az így megfogalmazott
rejtett metafota, ha ti. a félelem a test. az „és ha elromlok”
’logikáját’ most így elsõre kicsit nem értem, vagyis értesem-e úgy,
hogy maga a félelem lenne a mûködés? hiánya a makranc? nem tudom, lehet,
hülyeséget beszélek, de – ezzel vigasztalom magam – legalább tûnõdök rajta.
szóval persze. ettõl a sich einverleibungtól romlok el. át kellett fordítanom,
hogy a magam módján értsem. az orvos, mint üzemmérnök, bejön spenglerrel,
naná. és persze jók ezek az ellipszisek, na ez az. a mozigépész képe kicsit mintha elavult
lenne ebben a digitális kattanásban, de persze korfüggõ kukacoskodás ez, viszont van
itt a végén (a vége felé közelítve) akkor is valami – számomra bár egyértelmû, mégis zavarosnak tûnõ – freudizmus. ez a nem velem-rájövök-történetem szenvedõ alany- fél kettõkor, hát ez valahogy nehezen verekszi át magát nekem. nade. mit lehet tudni, ugye. ha már vágom: nem igazán jön be a szójáték sem a végén, pedig asszem, értem. sozusagen nem rossz szöveg ez, de mi lenne, ha még jobb lenne. persze, én sem tudom. na, isten és császár.
| 77. 76.
2010.02.15 21:28
ip: 89.132.65.*
| tgf -- re: ehh
|
| Válasz erre | Anna(?), adja ide a hegedûjét! Azt hiszem nem olvas figyelmesen, és félreért. | 75.
2010.02.15 21:23
ip: 81.183.115.*
| Lavuta -- ehh
|
| Válasz erre | virágozzék minden virág, kedves Tamás. a lehetséges összes fórumon (nemcsak a net éteri közegében) szívesen mesélek majd errõl a történetrõl. | | A fenti posztra érkezett válaszok: viga | 74.
2010.02.15 10:20
ip: 81.182.121.*
| viga -- re: x
|
Válasz erre
Előzmény | sajnálom, hogy errõl lemaradtam, szívesen olvastam volna a párbeszédet, ill. a vélhetõleg kitörölt verseket is.
Lavuta, ha tennél egy keresztet vagy nevet mögéd, alkotóként, pl. Róza vagy Lajos, ez csak egy önironikus megalkuvás lenne. kommentelni pedig tudnál ezen az egybeszabott néven is.
ha ilyes néven töltögetik fel az emberek a mûveiket, mint pl. Csicserinkó, Tökkivan, Holdpakéta, Pákópali, Csordatipor, Kelésfekvés, Kontrabontva, Sehánytrehány, Vulvapulza, Kõcsõtörés, Pelenkaszar, Kutyafutta, Orkbabasz, Velemavelõ stb., a "dolog" komolysága vetekedne az alábbi amatõr versportálok nyomvonalával: Kékporonty, Fõtincs, Versfogat, Kelendõ, Poét Ica, Pamp, Kénkövet Hányok, Sakálok Verspista, Haló Zöldtök Másfaszsága, Mifércfény, Kurtexta, Színtus, Mellesegg ésatrömpli.
halvány vonal, mondjuk, mondom átfedésileg. látszólag alig különbség, de hát a sok kicsi sokra tesz.
| 73.
2010.02.14 23:11
ip: 81.183.115.*
| Lavuta -- re: x
|
Válasz erre
Előzmény | még egyszer elmondom: ha nem fogadnak be ebben a formában, ahogy vagyok, más egyebet nem tehetek, minthogy elköszönök tisztelettel (mert ma nem kötött még belém senki, aki csak belém tud elõszeretettel belekötni)
a levelezést - sajnálom - ezesetben nem engedhetem meg magamnak
| | A fenti posztra érkezett válaszok: viga | 72.
2010.02.14 12:17
ip: 89.132.65.*
| tgf -- x
|
| Válasz erre | Anna, higgye el, itt semmilyen hátrány (sem elõny) nem fogja érni, mert saját néven tölt fel verset. Legyen õszinte, írjon a dokkszerki ímélcímére, és meglátjuk mit tehetünk. Engem a jó szándék vezérel. Nem mellesleg szeretném a verseit olvasni. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Lavuta | 71. 70.
2010.02.14 12:02
ip: 89.132.65.*
| tgf -- re: kérdés
|
| Válasz erre | vagyok. Amíg nem mutatkozik be, nem tudhatom, hogy ismerjük-e egymást...:) | 69.
2010.02.14 11:14
ip: 81.183.115.*
| Lavuta -- kérdés
|
| Válasz erre | Kedves Tesch Gábor Ferenc,
szeretném megkérdezni, hogy honnan ismerjük mi egymást és (a tegnap esti utolsó hozzászólása erre engedett következtetni) és hogy Ön mennyi idõs, ha már én elárultam a magamét? | 68.
2010.02.10 23:04
ip: 217.65.118.*
| karaffagye -- Majnik László és az Égi Traktor
|
| Válasz erre | http://www.myspace.com/lszlmajnikandtheskytractors
No,ha kíváncsi vagy Majnik Lacira, akkor a fentebbi helyen megtalálod!! Oltárijó, szerintem.
Majd jelezz vissza, hogy tetszett.
Üdv, karaffagyé | 67.
2010.02.08 20:30
ip: 84.3.238.*
| Janáky Marianna -- hétköznapi óda
|
| Válasz erre | Ezt szerintem én már megdicsértem egyszer, de most újra elnyújtóztam vele. :) Egyszerûen, természetesen, féktelen, megidézõn, nyugodtan, csendesen.
Köszi, Andor! :)
Nem csak a szerkinek szól a bók. :) | 66.
2010.02.08 19:05
ip: 78.92.70.*
| Király Andor -- hétköznapi óda
|
| Válasz erre |
Kedves TGF
Szépen szól ez a "hétköznapi óda" címû versed. Grat!
Annál is inkább, mert (igaz ez az én "tehetségemet" minõsíti) nem nagyon tudok ilyen könnyen vers-beszélni errõl a témáról, valahogy szétfeszíti a mondanivaló a formát vagy más esetben a megfogalmazás nem fedi a valóságot, legalább is utólag.
Pedig talán ha valamirõl érdemes ilyen fesztelenül és természetesen beszélni az talán pont ez a téma.
Vicces, sokan ilyen vagy ilyesmi versbeszédre törekszünk aztán valahogy félresiklik a dolog.
További eredményes munkát!
Üdv: Andor | 65. 64. 63. 62. 0 25 50 75 |
|
